Répás halwa

A mai desszert egy lelkes kísérletemnek az eredménye, amikor nekiálltam indiai menüt készíteni. Főételeket már többször készítettem, de indiai desszertet még soha. Gordon Ramsay "világkörüli szakácskönyvének" a receptjét használtam alapul. Ez azért lényeges, mert ő maga is említi, hogy az eredeti répás halwa sokszor inkább egy pudingszerű massza, így ez a golyószerű forma már az ő újragondolt receptje: az ízesítés autentikus, de az állag új.  Nekem ez azért volt szimpatikusabb, mert a mi kókuszgolyónkra emlékeztet.

Én az ő receptjét is átalakítottam kicsit, mert első kísérletre túl soknak találtam volna rögtön 2 kg répából nekiállni elkészíteni.  Nagyjából arányosan lecsökkentettem a többi hozzávalót, de a magvakkal és a fűszerekkel nem akartam spórolni, így lehet, az övénél kicsit intenzívebb lett az én répás édességem íze.

Hozzávalók (kb. 12 db-hoz)
350 g répa
150 ml sűrített tej
80 g cukor
25 g vaj
1 kk őrölt kardamom
25 g pisztácia (vagy dió)
25 g mandula
50 g kókuszreszelék

Elkészítés:
A répát megmosom, megpucolom, és durva reszelőn lereszelem. A sűrített tejjel és a cukorral felteszem főni, forrás után lejjebb állítom a gázt, és alacsony hőmérsékleten, időnként megkeverve puhára főzöm (amíg az összes folyadékot felveszi és a répa majdnem száraz). Ekkor hozzáadom a vajat és folyamatosan kavargatva picit megsütöm. Amikor elválik az edény falától, akkor leveszem a tűzről és hozzáadom a kardamomot és az előzőleg száraz serpenyőben megpirított, felaprított magokat. Jól elkeverem, és legalább egy órára hűvös helyre félreteszem. Ekkor nedves kézzel golyókat formálok belőle, meghempergetem kókuszreszelékben. Jól záródó dobozban a hűtőben akár egy hétig is eláll.

Fokhagymás zöldkagyló

A tengeri herkentyűk fogyasztására Japánban szoktam rá. Nehogy azt higgyétek, hogy ott mindig mindenki csak szusit eszik. Ezernyi más ételük van. Mivel minden oldalról közel a tenger, magától érőtetődik, hogy a választék halakból és tengeri herkentyűkből óriási. Egy egyszerű szupermarketben sokkal könnyebb például halat és tenger gyümölcseit venni, mint csirkemájat, ami viszont otthon mindennapi élelmiszer. Először csak néztünk, nem nagyon mertük megvenni az ismeretlen halféleségeket. Aztán kicsit próbálkoztunk, először lazaccal, majd "semleges" kinézetű halakkal. Viszont fogalmam sem volt, hogyan lehet ezeket elkészíteni. Így lett végül cipőtalpszerű az első vörös tonhal, amit ott készítettem. Még jó, hogy azóta megtanultam, hogy egyáltalán nem szabad agyonsütni.

Egy ryokanban, hagyományos japán szállóban vendégeskedve az esti vacsoránál például tarisznyarák lábakat szolgáltak fel. Szégyen, nem szégyen, muszáj volt megkérdezni a kiszolgáló nénit, hogy azt meg hogyan eszik. Biztos gondolta, hogy milyen furcsák ezek a külföldiek, de azért segítőkészen elmagyarázta és megmutatatta.

A kagylókkal is óvatosan ismerkedtem, de aztán már megkóstoltam az osztrigát. Először rántva, később meg nyersen is. Nagyon finom volt, bár azért bevallom, féltem, hogy na, akkor most jön a gyomorrontás. De szerencsére semmi bajom nem lett tőle.

Természetesen a szusit és a szasimit is előszeretettel ettem. Annyira megszerettem, hogy amikor lehetőségünk nyílt Japánba utazni azután, hogy onnan már elköltöztünk, első utunk mindig egy szusizóba vezetett. Aztán szó szerint annyit ettünk, amennyi belénk fért.

Bár folyami halakat itt is eszem, de a tengeri társaik nagyon hiányoznak. Nagy bánatom, hogy itt a szárazföld közepén egy álmos német kisvárosban nemigen van lehetőség friss halat venni. A piacon szokott lenni egy halárus hetente egyszer, de amikor szusira éhezve egyszer nála vettünk halat, valahogy kételkedtem a frissességében, és csak félve mertük megenni. Túléltük bárminemű betegség nélkül, de valahogy nem merek ott ilyesmit vásárolni. Maradnak a fagyasztott termékek. Nem ideális, de talán megbízhatóbb, mint az említett árus. Nemrég például egy nagy doboz zöldkagylót vettünk, aminek az egyik feléből a tengeri herkentyűs rizottó egyik alkotóeleme lett. A második felét pedig most ettünk meg vacsorára fokhagymás-olívás szósszal, baguette-tel kimártogatva. Előételnek is el tudom képzelni.

Hozzávalók (2 személyre):
1/2 kg zöldkagyló (fagyasztott is jó)
3 gerezd fokhagya
100 ml olívaolaj
1 evőkanál citromlé
1 kis csokor aprított petrezselyem
só, frissen őrölt bors ízlés szerint

Elkészítés:
A félbevágott kagylókat egymás mellé egy tepsibe helyezem. Lehet az aljára egy vastag sóréteget rakni, hogy ne billegjenek és a szaft ne boruljon ki belőlük. A szószhoz az olívaolajat elkeverem a zúzott fokhagymával, citromlével, aprított petrezselyemmel. Ízlés szerint sózom, borsozom. Ebből az öntetből mindegyik kagylóra teszek egy teáskanálnyit, majd 180 fokos sütőben 10 perc alatt készre sütöm. Ropogós kenyérrel tálalom.

Spanyol tortilla

A mai recept szintén egy kedves ismerőstől való búcsúhoz köthető, ami külföldön élve sajnos elég sokszor előfordul. Oxfordban egy spanyol ismerős hívott meg a költözése előtti utolsó bulira, amin persze sok spanyol barát jelent meg mindenféle saját készítésű finomsággal. Mivel ez már régen volt, nem is emlékezhetek az összes feltálalt ételre, de egy recept nagyon megmaradt bennem, az amit egész este eszegettem és nem tudtam abbahagyni. Meglepő módon ez a világ legegyszerűbb étele volt: a spanyol tortilla. Nem összetévesztendő a dél-amerikai palacsintaszerű tortillával. A spanyol változat inkább tortaszerű, mintha a rántottát kereszteznék a sült krumplival. Ha nem ügyelünk arra, hogy nagyon jó minőségű alapanyagokkal dolgozzunk, esetleg normál olajat használunk olívaolaj helyett, akkor tényleg mintha ezt a két ételt ennénk egybeöntve. Bevallom, volt már, hogy elkövettük ezt hibát, a végeredmény nem is lett túl jó. Azóta viszont tanultunk a hibánkból, és szabályosan elkészítve egy teljesen új dimenziójú étel kerül az asztalunkra.

Hozzávalók:
900 g sütni való krumpli
100 ml olívaolaj
1 nagy hagyma
6 tojás
só és frissen őrölt bors ízlés szerint

Elkészítés:
A krumplit meghámozzuk, megmossuk és hajszálvékony szeletekre vágjuk. A hagymát szintén. Az olívaolajat felforrósítjuk egy nagy serpenyőben, és a krumpi-hagyma keveréket közepes lángon megsütjük, időnként óvatosan megkeverjük. Még most nem kell ropogósra sütni, csak puhuljon meg a krumpli. Amint elkészült, jól lecsöpögtetve egy mély edénybe tesszük, kicsit hűlni hagyjuk, majd hozzákeverjük az enyhén felvert, sózott, borsozott tojásokat. Pár percig hagyjuk állni.

A serpenyőben a maradék olajat újra felforrósítjuk, most már erősebbre tekerjük a gázt, és a tojásos krumplit beleönjük, egyenletesen eloszlatjuk. Olyan 5-6 perc alatt megsül az alja, ekkor a spanyoloktól tanult ügyes trükkel - egy másik serpenyő vagy egy lapos tányér segítségével -megfordítjuk, visszacsúsztatjuk a serpenyőbe és a második oldalát is pirosra sütjük. A felesleges zsiradékot leitatjuk róla. Tortaszerűen tálaljuk. Ehetünk hozzá friss salátát, vagy tapasként sok apróságot, például olívabogyót. Könnyű ebéd vagy finom partifalat lehet.