Répás halwa

A mai desszert egy lelkes kísérletemnek az eredménye, amikor nekiálltam indiai menüt készíteni. Főételeket már többször készítettem, de indiai desszertet még soha. Gordon Ramsay "világkörüli szakácskönyvének" a receptjét használtam alapul. Ez azért lényeges, mert ő maga is említi, hogy az eredeti répás halwa sokszor inkább egy pudingszerű massza, így ez a golyószerű forma már az ő újragondolt receptje: az ízesítés autentikus, de az állag új.  Nekem ez azért volt szimpatikusabb, mert a mi kókuszgolyónkra emlékeztet.

Én az ő receptjét is átalakítottam kicsit, mert első kísérletre túl soknak találtam volna rögtön 2 kg répából nekiállni elkészíteni.  Nagyjából arányosan lecsökkentettem a többi hozzávalót, de a magvakkal és a fűszerekkel nem akartam spórolni, így lehet, az övénél kicsit intenzívebb lett az én répás édességem íze.

Hozzávalók (kb. 12 db-hoz)
350 g répa
150 ml sűrített tej
80 g cukor
25 g vaj
1 kk őrölt kardamom
25 g pisztácia (vagy dió)
25 g mandula
50 g kókuszreszelék

Elkészítés:
A répát megmosom, megpucolom, és durva reszelőn lereszelem. A sűrített tejjel és a cukorral felteszem főni, forrás után lejjebb állítom a gázt, és alacsony hőmérsékleten, időnként megkeverve puhára főzöm (amíg az összes folyadékot felveszi és a répa majdnem száraz). Ekkor hozzáadom a vajat és folyamatosan kavargatva picit megsütöm. Amikor elválik az edény falától, akkor leveszem a tűzről és hozzáadom a kardamomot és az előzőleg száraz serpenyőben megpirított, felaprított magokat. Jól elkeverem, és legalább egy órára hűvös helyre félreteszem. Ekkor nedves kézzel golyókat formálok belőle, meghempergetem kókuszreszelékben. Jól záródó dobozban a hűtőben akár egy hétig is eláll.

Fokhagymás zöldkagyló

A tengeri herkentyűk fogyasztására Japánban szoktam rá. Nehogy azt higgyétek, hogy ott mindig mindenki csak szusit eszik. Ezernyi más ételük van. Mivel minden oldalról közel a tenger, magától érőtetődik, hogy a választék halakból és tengeri herkentyűkből óriási. Egy egyszerű szupermarketben sokkal könnyebb például halat és tenger gyümölcseit venni, mint csirkemájat, ami viszont otthon mindennapi élelmiszer. Először csak néztünk, nem nagyon mertük megvenni az ismeretlen halféleségeket. Aztán kicsit próbálkoztunk, először lazaccal, majd "semleges" kinézetű halakkal. Viszont fogalmam sem volt, hogyan lehet ezeket elkészíteni. Így lett végül cipőtalpszerű az első vörös tonhal, amit ott készítettem. Még jó, hogy azóta megtanultam, hogy egyáltalán nem szabad agyonsütni.

Egy ryokanban, hagyományos japán szállóban vendégeskedve az esti vacsoránál például tarisznyarák lábakat szolgáltak fel. Szégyen, nem szégyen, muszáj volt megkérdezni a kiszolgáló nénit, hogy azt meg hogyan eszik. Biztos gondolta, hogy milyen furcsák ezek a külföldiek, de azért segítőkészen elmagyarázta és megmutatatta.

A kagylókkal is óvatosan ismerkedtem, de aztán már megkóstoltam az osztrigát. Először rántva, később meg nyersen is. Nagyon finom volt, bár azért bevallom, féltem, hogy na, akkor most jön a gyomorrontás. De szerencsére semmi bajom nem lett tőle.

Természetesen a szusit és a szasimit is előszeretettel ettem. Annyira megszerettem, hogy amikor lehetőségünk nyílt Japánba utazni azután, hogy onnan már elköltöztünk, első utunk mindig egy szusizóba vezetett. Aztán szó szerint annyit ettünk, amennyi belénk fért.

Bár folyami halakat itt is eszem, de a tengeri társaik nagyon hiányoznak. Nagy bánatom, hogy itt a szárazföld közepén egy álmos német kisvárosban nemigen van lehetőség friss halat venni. A piacon szokott lenni egy halárus hetente egyszer, de amikor szusira éhezve egyszer nála vettünk halat, valahogy kételkedtem a frissességében, és csak félve mertük megenni. Túléltük bárminemű betegség nélkül, de valahogy nem merek ott ilyesmit vásárolni. Maradnak a fagyasztott termékek. Nem ideális, de talán megbízhatóbb, mint az említett árus. Nemrég például egy nagy doboz zöldkagylót vettünk, aminek az egyik feléből a tengeri herkentyűs rizottó egyik alkotóeleme lett. A második felét pedig most ettünk meg vacsorára fokhagymás-olívás szósszal, baguette-tel kimártogatva. Előételnek is el tudom képzelni.

Hozzávalók (2 személyre):
1/2 kg zöldkagyló (fagyasztott is jó)
3 gerezd fokhagya
100 ml olívaolaj
1 evőkanál citromlé
1 kis csokor aprított petrezselyem
só, frissen őrölt bors ízlés szerint

Elkészítés:
A félbevágott kagylókat egymás mellé egy tepsibe helyezem. Lehet az aljára egy vastag sóréteget rakni, hogy ne billegjenek és a szaft ne boruljon ki belőlük. A szószhoz az olívaolajat elkeverem a zúzott fokhagymával, citromlével, aprított petrezselyemmel. Ízlés szerint sózom, borsozom. Ebből az öntetből mindegyik kagylóra teszek egy teáskanálnyit, majd 180 fokos sütőben 10 perc alatt készre sütöm. Ropogós kenyérrel tálalom.

Spanyol tortilla

A mai recept szintén egy kedves ismerőstől való búcsúhoz köthető, ami külföldön élve sajnos elég sokszor előfordul. Oxfordban egy spanyol ismerős hívott meg a költözése előtti utolsó bulira, amin persze sok spanyol barát jelent meg mindenféle saját készítésű finomsággal. Mivel ez már régen volt, nem is emlékezhetek az összes feltálalt ételre, de egy recept nagyon megmaradt bennem, az amit egész este eszegettem és nem tudtam abbahagyni. Meglepő módon ez a világ legegyszerűbb étele volt: a spanyol tortilla. Nem összetévesztendő a dél-amerikai palacsintaszerű tortillával. A spanyol változat inkább tortaszerű, mintha a rántottát kereszteznék a sült krumplival. Ha nem ügyelünk arra, hogy nagyon jó minőségű alapanyagokkal dolgozzunk, esetleg normál olajat használunk olívaolaj helyett, akkor tényleg mintha ezt a két ételt ennénk egybeöntve. Bevallom, volt már, hogy elkövettük ezt hibát, a végeredmény nem is lett túl jó. Azóta viszont tanultunk a hibánkból, és szabályosan elkészítve egy teljesen új dimenziójú étel kerül az asztalunkra.

Hozzávalók:
900 g sütni való krumpli
100 ml olívaolaj
1 nagy hagyma
6 tojás
só és frissen őrölt bors ízlés szerint

Elkészítés:
A krumplit meghámozzuk, megmossuk és hajszálvékony szeletekre vágjuk. A hagymát szintén. Az olívaolajat felforrósítjuk egy nagy serpenyőben, és a krumpi-hagyma keveréket közepes lángon megsütjük, időnként óvatosan megkeverjük. Még most nem kell ropogósra sütni, csak puhuljon meg a krumpli. Amint elkészült, jól lecsöpögtetve egy mély edénybe tesszük, kicsit hűlni hagyjuk, majd hozzákeverjük az enyhén felvert, sózott, borsozott tojásokat. Pár percig hagyjuk állni.

A serpenyőben a maradék olajat újra felforrósítjuk, most már erősebbre tekerjük a gázt, és a tojásos krumplit beleönjük, egyenletesen eloszlatjuk. Olyan 5-6 perc alatt megsül az alja, ekkor a spanyoloktól tanult ügyes trükkel - egy másik serpenyő vagy egy lapos tányér segítségével -megfordítjuk, visszacsúsztatjuk a serpenyőbe és a második oldalát is pirosra sütjük. A felesleges zsiradékot leitatjuk róla. Tortaszerűen tálaljuk. Ehetünk hozzá friss salátát, vagy tapasként sok apróságot, például olívabogyót. Könnyű ebéd vagy finom partifalat lehet.

Gesztenyés pohárkrém

Nagy kedvenceim a pohárkrémek. Ha csak ketten vagy hárman vagyunk itthon, nem állok neki klasszikus tepsis sütiket sütni, mert az kész hízókúra lenne. Viszont desszert az mindig kell, legalábbis minden vasárnap. Ha nincs, akkor megáll a világ. Ilyenkor rukkolok elő mindig egy pohárkrémmel. A mostani recept a féltett, otthonról hozott gesztenyepüré készlet egy darabjából készült. Hogy még tovább tartson, kicsit felturbóztam meggyel, babapiskótával, olvasztott csokival, így máris több pohárba lehetett adagolni, máris tovább tartott...nem sokkal, de az illúzió megvolt, mintha több gesztenyepürét ettünk volna.

Hozzávalók (4 személyre):

250 g gesztenyemassza

1 fél csomag babapiskóta

6 dkg dióbél

2 dl tejszín

5 dkg étcsoki

2-3 evőkanál tej

egy kis üveg rumos meggy befőtt

Elkészítés:

A gesztenyemasszát lereszelem. A diót száraz serpenyőben megpirítom, majd darabokra vágom. A babapiskótát kisebb darabokra töröm és 4 pohárba egyenlően elosztom. Gőz fölött megolvasztom a csokit, hozzákeverem a tejet, majd ezzel meglocsolom a babapiskótákat. Erre szórok egy réteg diót, majd ráhalmozok egy réteg gesztenyepürét, a rumos meggyet és végül a keményre vert tejszínhabot. A tetejét meggyel vagy reszelt csokival díszítem.

Dhal

Néhány éve rászoktunk, hogy húsvét előtt böjtölünk. 40 napig semmi húsfélét nem eszünk, egyedül a hal engedélyezett. Igazából nem is az a nehéz ebben, hogy ne együnk húst, hanem az, hogy akkor mit együnk helyette, hogy tervezzük meg a napi és heti menüt. Mert az igaz, hogy a mindennapokban sem eszünk minden nap húsételt, viszont sokszor előfordul, hogy ebédre húsmentes ételt eszünk, de reggelire vagy vacsorára egy májkrémet, vagy egy szelet felvágottat, esetleg finom házi kolbászt. Nem csak ezeket, de mivel máskor korlátlan a választható ételek tárháza, automatikusan eszünk mindent. Ilyenkor viszont az agyunkat át kell állítani teljesen más üzemmódra, ami nem is egyszerű. Mondanom sem kell, hogy a nemrégiben emlegetett vasárnapi ebédkor is hiába terveztem el, hogy a húslevesnek csak a tésztájából és a benne főtt zöldségekből fogok enni, automatikusan szedtem a húsból is a tányéromra. Még mielőtt beleettem és a vendégek látták volna, észrevettem a hibát, és gyorsan visszatettem a húst. De ez a példa is mutatja, hogy mennyire nehéz egy mindenevőnek hirtelen másképp étkeznie.

A menü összeállításánál is oda kell figyelni, hogy húsmentesen is változatos és ne unalmas ízeket tegyek az asztalra. Az általam mostanában felfedezett indiai konyha, az új fűszerek például segítenek feldobni a korábban már használt alapanyagokat is, de új alapanyagok kipróbálására is ösztönöz. Pár hete például rotit sütöttem töltött okrával, hozzá dhalt (indiai típusú fűszeres lencsefőzeléket) desszertnek pedig répás halwát.

Hozzávalók (4 személyre)
350 g sárga lencse
2 currylevél (ezt nem tudtam beszerezni, sajnos ki kellett hagynom)
2 nagy paradicsom kockára vágva
1 tk kurkuma
2 ek őrölt chili
1 tk tengeri só
30 g vaj
1-1 tk fekete mustármag és római kömény őrölve (eredetileg 1 tk panch phoran fűszerkeverék kell hozzá, de én ezt nem tudtam beszerezni, ezért használtam annak csak két komponensét)
2 zöld chili

Elkészítés:
A lencséket beáztatom, jól leöblítem, majd annyi vízzel felteszem főni, ami bőven ellepi. Hozzáadom a curryleveleket (ha van otthon), a felaprított paradicsomot, a kurkumát, chiliport és a sót. Amint felforrt, lejjebb veszem a hőmérsékletet, és addig főzöm, amíg a lencse megpuhult és az étel főzelékszerű állagot vesz fel.

A vajat felforrósítom, az őrölt chilit, mustármagot, curry leveleket beledobom, egy percig melegítem, amíg átveszi a fűszerek aromáját. Ekkor hozzáadom a hosszában félbevágott zöld chilipaprikát és pár percig még együtt sütöm.

Tálaláskor a lencsét tányérokba rendezem és a tetejét meglocsolom a fűszeres vajjal, ráhelyezek egy-egy zöld chilit. Rizzsel, naan kenyérrel vagy rotival tálalom.

Ötlet: Gordon Ramsay: World Kitchen

Később még több indiai recept. Áprilisban jön: Répás halwa

Szalonnás-mángoldos gnocchi

Ezt az ételt még a böjti időszak kezdete előtt készítettem, mert elkezdtem kiüríteni a hűtőből a hamarosan tiltottá váló élelmiszereket. Az otthonról kapott szalonna pedig csak illatozott benne, és ha tovább tárolnánk úgy, hogy enni nem is tudnánk belőle, óriási lenne a kísértés. Ezt pedig jobb megelőzni. Gyorsan főztem is egy szalonnás-mángoldos gnocchit belőle.

Hozzávalók (2 személyre):
1 mángold
15 dkg húsos szalonna
500 g kész gnocchi
6  koktélparadicsom
reszelt parmezán ízlés szerint
só, frissen őrölt bors ízlés szerint
egy kis csokor petrezselyemzöld a díszítéshez

Elkészítés:
Egy nagy lábasban felteszek vizet forrni, amint elforrt, beledobom a gnocchit és 2 perc alatt készre főzöm, majd lecsepegtetem.

Ezalatt egy serpenyőben az apró kockákra vágott szalonnát megpirítom, hozzáadom a csíkokra vágott mángoldot, sózom, borsozom. Amint a mángold spenótszerűen összeesett, hozzádobom a félbevágott koktélparadicsomokat és a főtt gnocchit, amit magas lángon pár perc alatt lepirítok. Mély tányérokra rendezem, reszelek rá parmezánt és megszórom aprított petrezselyemzölddel.

Csigatészta húslevesbe

A különböző nemzetek közötti étkezési szokások eltéréseiről sokszor esik szó itt a blogon. Ma nem a fűszerezés, hanem az ételek, étkezések időzése lesz a központi téma. Mi otthon rendes reggelit ettünk, az ebéd volt a legnagyobb étkezés, vacsorára meg valami hideget bekaptunk, lehetőleg még hat óra előtt. Ha ettől eltérek, akkor az esti tele has jó kis rémálmokkal örvendeztet meg. Hiába költöztünk külföldre, az otthonról hozott étkezési mintát még mindig folytatjuk. Viszont mi van akkor, ha a barátaink teljesen más kultúrkörből érkeztek. A többség ugyanis -legyen akár ázsiai vagy nyugat-európai- inkább a könnyebb ebédet és a nagyobb, minden esetben főtt vacsorát részesíti előnyben. Nagyon sok évig mi tartottuk magunkat, és amikor vendégeket hívtunk, akkor sokszor ebédre, és úgy gondoltuk, a többiek pláne értékelni fogják, ha nem is akármikor, hanem vasárnap tesszük ezt. Persze nekik fogalmuk sem volt róla, hogy Magyarországon a klasszikus vasárnapi ebéd egy komplett intézmény. Az évek során azt tapasztaltuk, hogy igazából nem tudnak mit kezdeni egy vasárnapi ebédmeghívással. 

Erre egy tipikus példa, amikor japán barátokat hívtunk meg Japánban otthonra. Ahogy megbeszéltük, pontosan ott is voltak 12 előtt. Megebédeltünk, jókat beszélgettünk, de az óra ketyegett, eltelt egy óra, két óra, három óra...és még este hétkor is ott ültek nálunk. Már minden témát megbeszéltünk, de ők még mindig semmi jelét nem adták a távozásnak. Nyilván nem szólunk rájuk. És mivel még ott voltak vacsoraidőben, valamit adni kellett nekik enni. A román barátok meséltek arról, hogy ellenkező esetben velük mi történt. A japán vendéglátó étkezés után hamarosan közölte velük, hogy akkor mindjárt itt a taxi. Szóval udvariasan ki lettek rúgva. Azért erre én még nem lennék képes a vendégekkel. Cserébe nem maradt idő kipihenni magunkat vasárnap este.

Angliában ennek ellenére még mindig tartottuk magunkat ahhoz, hogy ebédre hívjuk meg a vendégeket. Aztán Dánia óta úgy döntöttünk, alkalmazkodunk. A mindennapokban nem, de vendéglátáskor igen. Elkezdtük mi is vacsorára hívni a külföldi barátokat. Most viszont kivételt teszünk. Ismét egy baráti családtól kell búcsút vennünk, és úgy gondoltunk, először és utoljára megmutatjuk nekik, milyen is egy klasszikus vasárnapi ebéd. Ez böjt idején kicsit problematikus, mert húsleves, rántotthús...Nos, rántotthúst nem fognak kapni, 10 személyre ez kicsit macerás lenne. Amúgy sem vagyok nagy rántotthúsos. Helyette kapnak mást. Viszont a húslevest megfőzzük. A zöldségeket mi is meg tudjuk enni belőle, és a legfontosabb, hogy csigatészta lesz a levesbetét. Ez pedig nagy kincs. A külföldön élő magyarok tudják ezt csak igazán. 

Én is kaptam még tavaly egy nagyobb zacskóval, de már csak a fele volt meg. Gondolkoztam, mitévő legyek. Most vegyek még cérnametéltet is? De úgy hülyén néz ki. Aztán gondoltam egy nagyot és arra jutottam, miért ne csinálhatnám én magam. Szerencsére a legfontosabb kellékem, a csigapöndörítő megvan hozzá, még nagymamámtól örököltem. Gyerekkoromban többször pödörtünk csigát egy egy nagyobb családi ünnep előtt. Ekkorról azonban az maradt meg bennem, hogy nem érdemes egyedül hozzálátni, mert a tészta hamar megszárad. Mivel csak egy pöndörítőm van, még ha segítség akadna is hozzá, eszköz nem. Ezért nem készítettem korábban, mindig megvettem inkább egy magyarországi piacon a kész tésztát. Most viszont a szükség úgy hozta, hogy nekiálltam egyedül is. Szerencsére sikerült jól eltalálni az állagát, mert könnyen lehetett pödörni, és nem is száradt ki idő előtt. Mivel egy adag csigatészta volt, nem is kellett nagy mennyiséget gyártanom. Olyan egy óra alatt kész is lettem. A nagyon vékony kötőtűt nem találtam, ezért egy bambuszrúddal tekergettem, ami miatt a megszokottól kicsit vastagabb kis csigák sikerültek. Remélem, ez az ízeket nem fogja befolyásolni. A főpróba vasárnap lesz.

Hozzávalók (3-4 személyre)

100 g liszt

1 tojás

Elkészítés:

A tésztába beleütjük a tojást és elasztikus tésztát gyúrunk belőle. Ha szükséges, egy kis vizet is önthetünk hozzá. A 2/3-át letakarva félretesszük, hogy ne száradjon, a maradék harmadát vékonyra nyújtjuk, 1x1cm-es négyzeteket vágunk belőle, majd egy vékony pálcika és a csigapödrő segítségével gyors mozdulattal felpödörjük. A maradék tésztával is ugyanígy járunk el. Kb. 11-12 perc alatt a leszűrt húslevesben kifőzzük. Csak annyi levest főzzünk be, amennyit meg is eszünk, mert ha tészta van benne, a leves gyorsabban megromlik.

Ha nagy mennyiségben főzünk levest, akkor fejenkét egy marék tésztával + 1 marékkal a lábasba kalkuláljuk. Körülbelül úgy, mint az angolok a teafűvel: 1 teaspoon per per person + 1 for the pot.

A tésztából természetesen ezekkel az arányokkal nagyobb mennyiséget is lehet készíteni. Kiszáradás után nagyon sokáig eláll.