Brokkoli burger krémes puliszkával

A mai bejegyzés akár a még nem létező ebédek a dobozból sorozatom első része is lehetne. A munkahelyemen ugyanis nincs menza, csak egy büfé, ahol a maguk módján igyekeznek az épületben megfordulókat változatosan ellátni, de helyhiány miatt a csütörtöki levesnapon kívül meleg étel nincs. A félórás ebédszünet pedig nem elég arra, hogy a környéken bevásároljak és még kényelmesen meg is tudjam enni. A hét első felében még a hétvégi maradékokkal kihúzom valahogy, de a hét közepétől már fő a fejem, hogy mégis mit vigyek magammal ebédre, ha egy szendvicsnél többet szeretnék enni estig. Holnapra brokkoli burgert készítettem parmezános-snidlinges puliszkával és már előre várom az ebédidőt.

Hozzávalók (2 személyre)
1 kisebb fej brokkoli
2 tojás
2 evőkanál liszt
2 gerezd zúzott fokhagyma
1 evőkanál lenmag
2 evőkanál olaj a sütéshez
só, őrölt szerecsendió ízlés szerint

1 bögre kukoricadara
2 bögre víz
2 evőkanál parmezán sajt
1 kis csokor snidling
20 g vaj
só, a díszítéshez pirospaprika karikára vágva

Elkészítés:
A brokkoli szárát felszeletelem, forrásban lévő vízbe dobom. Amikor már majdnem puha, hozzáadom a brokkoli rózsáira szedett "virágait" is. Amikor minden puha lett, de nem szétfőtt, akkor lecsöpögtetem, durván kockákra vágom őket. A liszttel, tojással, fokhagymával, lenmaggal, sóval és  a szerecsendióval elkeverem és forró olajban mindkét oldalát pirosra sütöm.

A krémes puliszkához a kukoricalisztet kétszer annyi sós vízben felteszem főni. Folyamatosan kavargatva besűrítem, ha nagyon sűrű lenne, még öntök hozzá vizet. Amikor elkészült, hozzákeverem a vajat, a parmezánt és a snidlinget. Pár szelet pirospaprikával díszítem.

Vízenkullogó citromos kifli

Szeretek új dolgokat és régi-új recepteket kipróbálni.  Általában ha vendégségben vagyok valahol és ízlik a feltálalt étel, akkor elkérem a receptet is. Viszont csak úgy, hogy hallok egy családi süteményről, de magam nem kóstolhatom meg. Nos ilyenkor egyik fülemen be, a másikon ki. Hacsak nem kelti fel valamiért az érdeklődésemet. Így voltam ezzel a recepttel is, amit anyósom hozott nekünk, amikor meglátogatott bennünket. Dicsérte, hogy milyen finom volt, amikor a nagyi készítette valamikor. A férjem is csatlakozott a dicsérők táborához. De önmagában ez még nem elég ahhoz, hogy nekiálljak magam is elkészíteni, hisz náluk sosem kóstoltam. Viszont ahogy olvastam az elkészítési módját, hogy vízben kell keleszteni...Ez egyből felkeltette az érdeklődésemet. Hallottam már a vízenkullogóról, de sosem próbáltam még ki. Nos, ha már receptem is volt, a sütire nosztalgiával emlékező családtagok is, a múlt héten nekiálltam. Bár a lecke fel volt adva, hiszen egy gyerekkori emléket kellett volna előcsalogatnom úgy, hogy az nem a sajátom volt. Azért megpróbálkoztam vele.

A sütemény tésztája nagyon érdekes volt, ahogy először a konyharuhába tekerve lemerült a víz aljára, majd félóra elteltével feljött a felszínre és egy óra elteltével gyönyörűen megdagadva várta a folytatást. Ekkor először nem igazán tudtam, hogy álljak neki, mert a tészta széle ragacsos volt és elég puha, abban az állapotban nehezen kezelhető. Az interneten olvasgattam hozzá tanácsokat, hogy más vízenkullogó receptekben cukorba mártják, azzal váltják ki a lisztet, megcsavarják és úgy sütik ki. Ekkor a cukor karamellizálódik a tetején és attól egy plusz ízt kap.

Az receptemben viszont a kifliket sütés után még plusz porcukorba kell forgatni, ezért furcsának találtam volna, ha sütés előtt is abban nyújtottam volna ki. Így mértékkel adagoltam hozzá lisztet, csak annyit, hogy már formázható massza legyen. Amikor kisült, citromlébe mártogattam és utána jött az édes porcukor. Ezután pedig a kóstolás. 

Az eredmény: a tészta hihetetlenül porhanyós, könnyű lett, viszont a citrom ízt, amit a recept elolvasása után elképzeltem, alig lehetett érezni. Kiváncsi lennék, hogy a nagymama annak idején ezt hogy varázsolta elő, hiszen akkoriban a citrom igencsak luxusterméknek számíthatott. Lehet, hogy nem is citromot facsart ki, hanem mondjuk bolti citromléhez jutott hozzá és annak intenzívebb íze volt? Vagy lehet, hogy a tésztájába került még reszelt citromhéj? Csak találgatni tudok. Legközelebb mindenesetre lehet, hogy a cukros-karamelles verziót próbálom ki. A képzeletemben már meg is jelent egy brióshoz hasonló ízvilág. Hogy a megvalósítás után ebből mi fog megvalósulni? Ez lehet, hogy majd egy következő bejegyzés tárgya lesz.

Hozzávalók (kb. 40 darabhoz):

17 dkg vaj (az eredeti receptben zsír)

250 ml tejföl (igény szerint a végén)

300 g liszt

15 g élesztő

100 ml tej

3 tojás sárgája

egy csipet só

1 evőkanál cukor

A díszítéshez: 1 citrom kifacsart leve és porcukor ízlés szerint

Elkészítés:

Az élesztőt a langyos tejben a cukorral felfuttatjuk. A tojássárgát a vajjal habosra keverjük, majd beletesszük a lisztet, a felfutott élesztőt és a tejfölből annyit, hogy gyenge tésztát tudjunk belőle gyúrni.  Enyhén lisztezett konyharubába tekerjük, kis batyut készítünk belőle, amit fakanállal rögzítünk egy hideg vízzel töltött lábas tetejére úgy, hogy a tészta érjen le a víz aljára. Mivel én fél adagból dolgoztam, már félóra után fejött a víz tetejére, de ráhagytam még egy jó félórát, csak azután vettem ki a vízből és kezdtem vele dolgozni. Amíg ragacsosnak éreztem, óvatosan tettem hozzá egy kevés lisztet. Ezután kilapogattam és egyenlő darabokra vágtam, amikből kb. 6 cm-es kifliket formáztam. 180 fokos sütőben 20 perc alatt aranybarnára sütöttem. Még forrón citromlébe mártottam majd porcukorban forgattam meg. 

Mogyorós keksz

Valahogy mostanában sok olyan süteményt sütöttem, amihez csak a tojássárgára volt szükségem, ezért rengeteg tojásfehérjém van lefagyasztva a fagyasztóban. Időnként azért nem árt ezt a készletet felhasználni. A legtöbbször ilyenkor Pavlova-tortát vagy kókuszos kekszet készítek, de időnként nem árt újítani, pláne nem árt a teázáshoz a kekszes dobozt feltölteni, ezért most puszedlit készítettem linzer alapon.  Amikor a kép készült, akkor törökmogyorót tettem rá, az otthoni kertből. Most viszont csak dió volt itthon, így azzal sütöttem Bármelyikkel is készüljön, egy nagy baja van ennek a keksznek: nagyon gyorsan elfogy. 

Hozzávalók (30 darabhoz):
A linzerhez:
100 g vaj
50 g cukor
150 g liszt
1 tojássárgája

A mogyoróhabhoz:
3 tojásfehérje
egy csipet só
100 g cukor
180 g darált mogyoró (vagy dió)
mogyoródarabok a tetejére

Elkészítés:
 A linzerhez a vajat a liszttel hideg kézzel elmorzsoljuk, bele a cukrot és a tojássárgát. Az összeállított tésztát folpackba csomagoljuk és legalább egy órára hűtőbe tesszük. Ekkor gyufaszál vastagságúra nyújtuk és 170 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütjük. Ezalatt egy csipet sóval felverjük a tojásfehérjéket, amikor már majdnem szilárd a hab, hozzáadjuk a cukrot. Amikor teljesen szilárd a habunk, akkor pedig fakanállal óvatosan hozzákeverjük a darált mogyorót. Habzsákba töltjük és a linzerek tetejére nyomunk egy-egy adagot belőle, a tetejébe pedig egy mogyoró- vagy diószemet nyomunk. További 15 percig sütjük még, amíg a hab megszilárdul. Ha kézzel megnyomjuk, akkor már nem ragad az ujjunkra.

Monschaui mustárleves

Amikor még Japánban éltünk, bárhova mentünk is kirándulni, biztos, hogy az adott településnek volt valamilyen specialitása. Az egyik a hagymájáról volt híres, a másik a szoba tésztájáról, a harmadik a mocsiról, ami egy japán édesség, a negyedik a szusijáról, és így tovább. Még a legkisebb falunak is volt egy nevezetessége, amit aztán a japán látogatók kötelezően meg is vettek ajándénak vagy megkóstolták, attól függően, miről is volt szó.

Ehhez hasonló jelenséggel itt Németországban ilyen mértékben nem találkoztunk, de azért akad egy-két település, aminek van híres étele vagy híres terméke. Az egyik ilyen Monschau, az Eifel Nemzeti Parkban található bájos kis falucska, amely a mustárjáról híres. A falucska mustármalmában minden elképzelhető ízű mustár készül: a mákostól a sörösig, rizling ízűig minden, amit el lehet képzelni. A helyi éttermek pedig természetesen előszeretettel kínálják a helyi mustárral készült ételkülönlegességeket. Az én kedvencem talán a legegyszerűbb itteni étel, a mustárleves. Elsőre furcsának hangozhat, de higgyétel el, kedves olvasók, hogy nagyon finom.

Hozzávalók:
4 evőkanál monschaui mustár (vagy bármilyen más közepesen csípős mustár)
3 evőkanál vaj
2 evőkanál liszt (vagy burgonyaliszt)
250 ml tej
750 ml erőleves
125 g édes tejszín+125 g a díszítéshez
1 tojássárgája
2 közepes hagyma
2 gerezd fokhagyma
200 ml száraz fehérbor
mustármag (ízlés szerint a díszítéshez)
só, bors

Elkészítés:
A hagymát nagyon apróra vágjuk (vagy talán még jobb, ha reszeljük), a fokhagymát préseljük és a felmelegített vajon megdinszteljük. A liszttel megszórjuk és picit pirítjuk, majd a forrásban lévő erőlevessel és a tejjel felöntjük, 20 percig közepes lángon főzzük. Ekkor hozzáöntjük a fehérbort.

A tejszínben elkeverjük a tojássárgát és óvatosan a leveshez öntjük. Fontos, hogy ekkor már ne forrjon, nehogy kicsapódjon a tojássárga. Levesszük a tűzről. Ízlés szerint kb. 4 evőkanál mustárral ízesítjük. A tetejét felvert tejszínhabbal és mustármaggal díszítjük. A legfinomabb egy szelet barna vagy félbarna kenyérrel fogyasztva.

Hering subában avagy orosz halsaláta-torta

Nem vagyok az orosz konyha nagy ismerője, de a családban és a barátok között is van olyan, aki ismeri az ottani hagyományos ételeket és követi az újításaikat is, amik nekem néha olyannak tűnnek, mintha időutazáson vennék részt. Szokatlan alapanyag-párosítás, időnként furcsa tálalás. Legalábbis ami egyes magazinok vagy internetes oldalak kínálatát illeti, amik eljutnak hozzám.

Amikor viszont maguk az ismerősök, barátok készítenek olyan ételeket, ami az oroszos irányvonalat követi, általában lelkesen kóstolgatok mindent, főleg a hagyományosabb ízeket. Van, ami ízlik, van, ami kevésbé, van ami akkor éppen nem ízlik annyira, mert például 8 emberre 30 főnek is bőven elég ételt készítenek vendégségben közben mindent meg KELL kóstolni...amikor kötelező az evés, akkor nem esik jól. Valahogy így voltam ezzel az halsaláta-tortával is, pont egy ilyen pillanatban találkoztam először vele, és akkor megettem, de annyira nem voltam tőle elájulva. Viszont nemrég itthon szóbakerült, elkészítettük egy vacsorára és sokkal jobban esett a szememnek és a gyomromnak is. Nagyon egyszerű elkészíteni és finom is.

Hozzávalók:
2 répa
2 nagyobb krumpli
2 cékla
200 g sós hering
1 hagyma
1 evőkanál ecet (elmaradhat)
2 tojás
majonéz ízlés szerint

Elkészítés:
A répát, a krumplit és a cékát héjában megfőzzük, meghámozzuk. A tojást keményre főzzük, a heringet és a hagymát apró kockákra vágjuk. A többi alapanyagot pedig rétegenként a reszelő legnagyobb fokán lereszeljük. Alulra egy réteg kumpli, rá a hering, rá az ecetben marinált hagyma, egy adag majonéz nem túl vastagon rákenve, ismét krumpli, cékla, ismét egy vékony réteg majonéz majd a tetejére a két tojás lereszelve. Két órára betesszük a hűtőbe és tortaszerűen felvágva már fogyaszthatjuk is.

Rajnai savanyúsült knédlivel és lilakáposztával (Sauerbraten )

Már elkezdődött a böjti időszak, de még előtte valami finom húsos étellel szerettünk volna utoljára feltöltődni. Kedvenc német ételem a savanyúsült, amit eddig mindig csak étteremben ettünk, de már egy ideje érlelődött bennem a gondolat, hogy jó lenne itthon is elkészíteni. Szerencsére nem is olyan bonyolult, mint azt elsőre gondoltam. Csak azt kell szem előtt tartani, hogy ezt az ételt nem lehet ad hoc elkészíteni, napokkal előre be kell pácolni a húst. De a jó hír, hogy emiatt az elkészítés napján nem kell kapkodni, csak átsütjük a hús oldalát, aztán a páclében főhet is tovább. Nekünk már csak a káposztát kell legyalulni és a zsemlegombócot elkészíteni.

A savanyúsültet eredetileg lóhúsból készítették, de ma már szinte mindenhol marhából. Az elkészítési mód tájegységenként változik. Mi most a rajnai tájegységre jellemző édes-savanyú változatot készítettük el. Itt az ecet és a vörösbor savanyúságát egy nagyon sűrű almalekvárral (vagy mézzel vagy mézeskaláccsal) ellensúlyozzák. Ennek az elkészítése, és valahogy még az íze is a hagyományos szilvalekváréra emlékeztet: addig kell az almát főzni, amíg szinte az összes nedvesség kifő belőle.

Köretként ehhez az ételhez a legtöbbször gőzgombócot kínálnak a németek, de én most cseh knédlit készítettem hozzá a párolt lilakáposzta mellé.

Hozzávalók (4 személyre):
A sülthöz
1,2 kg marhacomb
750 ml vörösbor
250 ml vörösborecet
1 póréhagyma
2 nagy répa
1 pertrezselyemgyökér
1 cikk zellergumó (vagy 1 zellerszár)
2 hagyma
2 babérlevél
1/2 teáskanál bors
1/2 teáskanál koriandermag
2 db szegfűbors
1/2 teáskanál mustármag

50 g mazsola
3 evőkanál sűrű almalekvár (Apfelschamaus)
só, bors ízlés szerint
olaj a sütéshez

Knédlihez:
6 szikkadt zsemle
2,5 dl tej
4 tojás
só
1 csokor petrezselyem

Liliakáposztához
1 fej lilakáposzta
1 alma
1 evőkanál olaj
2 evőkanál cukor
1 fahéjrúd
1 teáskanál köménymag
1 dl vörösbor
1 csipet só
Ecet ízlés szerint

Elkészítés:
A húst 3-4 nappal a tervezett sütési nap előtt bepácoljuk.  A pácléhez a vörösbort, az ecetet a megtisztított, felaprított leveszöldségekkel, hagymával, babérlevéllel, mustármaggal, koriandermaggal, borssal, szegfűborssal felfőzzük, majd hagyjuk lehűlni, egy edényben a húsra öntjük és 3-4 napig a hűtőben állni hagyjuk, egyszer-kétszer megfordítjuk benne a húst.

A sütés napján a húst jól lecsöpögtetjük, letöröljük és egy mély sütőedényben, minden oldalát pirosra sütjük. Hozzáöntjük a páclevet egyelőre még minden tartalmával együtt. Miután felforrt, lassú tűzűn kb. 2 óráig pároljuk. Ha a hús megpuhult, akkor kivesszük, tálalásig alufóliában melegen tartjuk. A páclevet leszűrjük, a szilárd részeket kidobjuk, és a levet magát visszatesszük a tűzre, redukáljuk (olyan 20 percig). Hozzákeverjük az almalekvárt és amikor már majdnem kész, akkor a mazsolát is.

Amíg a hús fő, addig tegyük fel a legyalult lilakáposzát is főni. Az olajon karamellizáljuk meg a cukrot, öntsük hozzá a káposztát, a vékony szeletekre vágott almát, a bort és a fűszereket. Időnként megkavarva lassú tűzön puhára főzzük. Ha szükséges, akkor löttyintsünk alá egy kevés vizet, nehogy leégjen.

A knédlihez vágjuk kockára a szikkadt zsemléket, egy nagy tálban öntsük hozzá a tejet és hagyjuk állni 20 percet. Ekkor üssünk hozzá négy tojást, sózzuk, adjuk hozzá az aprított petrezselymet és jól keverjük el. Az egész masszát hosszúkás alakban halmozzuk egy vizes konyharuhára, a hosszabbik oldalával párhuzamosan, szorosan csavarjuk fel és szaloncukorszerűen kössük be a két végét. Forró vízben 40 percig főzzük, félidőben megfordítjuk. Ha a tésztát megnyomva ruganyos a teteje, akkor jó.

Ha minden elkészült, akkor már tálalhatunk is.  A húst és a knédlit szeletekre vágjuk, rá a sűrű mártás és hozzá egy nagy kanál káposzta. És egy finom pohár vörösbor.

Mascarponés whisky-pohárkrém

Az idén karácsonyra a bejgli mellé csak egy könnyű, gyorsan elkészíthető desszertet szerettem volna készíteni, valami krémeset. A másik szempont pedig az volt, hogy az elköltözött barátoktól kapott fél-fél üveg szeszesitalokból álló készletet csökkentsem, mivel ezeket inni nem igazán isszuk. A fejemben egy Baileys-szerű krém receptje fogalmazódott meg, amibe jó sok aszalt szilvát vagy mazsolát tehetek, ha pedig mindezt egy karácsonyi mézeskalács alapra helyezem, igazi ünnepi desszert készülhet akár karácsonyra, akár szilveszterre.

Hozzávalók (6 adaghoz)

250 g mascarpone

200 ml tejszín

porcukor ízlés szerint

5 cl + 1 evőkanál jó minőségű whisky

1 csomag habfixáló

1 csomag vaníliáscukor

5 dkg aprított, pirított dió

5-10 dkg mazsola

12 db karácsonyi mézeskalács

Elkészítés:

A mazsolát egy evőkanál whiskey-be áztatom. A mascarponét a porcukorral egyenletesen elkeverem, hozzáöntök kb. 5 cl whiskey-t. A tejszínhabot felverem, amikor már majdnem kész, a vaníliáscukorral elkevert habfixálót hozzáöntöm folyamatos keverés közben. Mindezt hozzáadom a mascarponés krémhez.

 A mézeskalács felét 6 üvegpohár aljára morzsolom, A pirított diót és a beáztatott mazsolát egyenletesen elosztom a poharakban. Félig megpakolom mascarponés krémmel, arra megint morzsolok mézeskalácsot, majd ismét krém és a tetejére megint mézeskalács réteg jön. Egy órára hűtőbe teszem és máris fogyasztható.