Tejes pite

Az idejét nem tudom, mikor készítettem utoljára tejes pitét, de most valahogy eszembe jutott, és elővettem az ősrégi receptet. Volt is hozzá finom házi baracklekvár és exkluzív házi barackpálinka egyenesen Ibitubáról. Hogy ez hol fekszik, legyen titok.  Viszont azt elárulom, mikor és milyen alkalomból ettem tejes pitét először, mert kapcsolódik a blog nemzetközi vonalához.

Egyszer régen, egy távoli vidéken, ahol a madár sem járt, internet még csak nem is létezett, angol nyelvterületre utazni szinte lehetetlen volt, szegény diákoknak nem sok lehetősége volt az angol nyelvet gyakorolni. Az iskolában mindenki bemagolta a szavakat, az igeidőket, de ha egy élő külföldivel találkoztunk volna, megszólalni biztos nem merünk, használható mondatokat spontán nem tudtunk volna összerakni.  Nagy divatja volt ekkor a külföldi levelezőkluboknak, ahol legalább az írást lehetett életszerűen gyakorolni különböző országbeli fiatalokkal. A barátnőmmel együtt mi valahogy egy japán levelezőklubban kötöttünk ki, mindketten több levelet is kaptunk, végül egy-egy emberrel tartósabb levelezés alakult ki. Ha ezzel az angoltudásunk nem is fejlődött rohamosan, de jöttek-mentek az apróbb ajándékok, kellemes levelezőbarátság alakult ki. A barátnőm ráadásul olyan szerencsés is volt, hogy az ő levelezőtársa egyszercsak el is látogatott a mi vidéki kisvárosunkba.

Ez volt az első találkozásunk egy távoli kultúra tagjával. Szerintem kölcsönösen egzotikusnak találtuk egymást. Mi, a barátnő barátnői, teljes rokonsága, egy csomó szóróajándékot kaptunk a japán módi szerint. Ő meg megkapta a hagyományos magyar vendégszeretetnél is nagyobb kiszolgálást, megismerkedhetett a magyar mindennapokkal, vitték mindenhová kirándulni, lesték (volna) minden kívánságát. A búcsúestén pedig szalonnasütést rendezett a barátnőm unokatestvére. Itt volt a desszert a tejes pite sok sárgaracklekvárral, tejszínnel. Mi el voltunk ájulva tőle. Hogy a japán barátnő mit gondolt, az soha nem derült ki. Ez a desszert eléggé semleges, palacsintaszerű, valószínűleg egy japánnak is elnyerhette a tetszését.  Ennyi év távlatából, és sok külföldi elmeséléséből azt gondolom viszont, hogy a sült szalonna sokkoló élmény lehetett a japán vendégnek. De mivel japán, sosem mondta el, mit gondolt valójában. Amikor kérdezték, minden nagyon szép, minden nagyon jó volt. Azóta tudjuk, hogy ez tipikus japán tulajdonság és próbáljuk elfogadni őket ezzel együtt.

Most pedig jöjjön egy kép, majd a recept az emlékezetes pitéről.

Hozzávalók:
4 tojás
25 dkg liszt
6 dl tej
2 ek cukor
1 cs vaníliáscukor
egy csipet só

2 dkg zsír (a tepsi kikenéséhez)

A tálaláshoz:
1 ek porcukor
2 ek barackpálinka
10 dkg házi baracklekvár
4-8 kajszi barack (befőtt is lehet)
2 dl tejszín felverve (elmaradhat)

Elkészítés:
A sütőt 200 ºC-ra előmelegítem.
A tojásokat a liszttel, tejjel, vaníliáscukorral, egy csipet sóval simára keverem, hogy híg palacsintatésztát kapjak. A nagy gáztepsit kikenem zsírral, beleöntöm a tésztát, és a forró sütőben 10-15 perc alatt hólyagosra, enyhén barnáspiros színűre sütjük.

Tálaláskor nagy kockákra vágjuk, megszórjuk porcukorral, megkenjük a barackpálinkával elkevert baracklekvárral, és ízlés szerint barackbefőttel tálaljuk. Ha a lekvárra még felvert tejszínt is teszünk, gofriszerű süteményt kapunk.