Mascarponés whisky-pohárkrém

Az idén karácsonyra a bejgli mellé csak egy könnyű, gyorsan elkészíthető desszertet szerettem volna készíteni, valami krémeset. A másik szempont pedig az volt, hogy az elköltözött barátoktól kapott fél-fél üveg szeszesitalokból álló készletet csökkentsem, mivel ezeket inni nem igazán isszuk. A fejemben egy Baileys-szerű krém receptje fogalmazódott meg, amibe jó sok aszalt szilvát vagy mazsolát tehetek, ha pedig mindezt egy karácsonyi mézeskalács alapra helyezem, igazi ünnepi desszert készülhet akár karácsonyra, akár szilveszterre.

Hozzávalók (6 adaghoz)

250 g mascarpone

200 ml tejszín

porcukor ízlés szerint

5 cl + 1 evőkanál jó minőségű whisky

1 csomag habfixáló

1 csomag vaníliáscukor

5 dkg aprított, pirított dió

5-10 dkg mazsola

12 db karácsonyi mézeskalács

Elkészítés:

A mazsolát egy evőkanál whiskey-be áztatom. A mascarponét a porcukorral egyenletesen elkeverem, hozzáöntök kb. 5 cl whiskey-t. A tejszínhabot felverem, amikor már majdnem kész, a vaníliáscukorral elkevert habfixálót hozzáöntöm folyamatos keverés közben. Mindezt hozzáadom a mascarponés krémhez.

 A mézeskalács felét 6 üvegpohár aljára morzsolom, A pirított diót és a beáztatott mazsolát egyenletesen elosztom a poharakban. Félig megpakolom mascarponés krémmel, arra megint morzsolok mézeskalácsot, majd ismét krém és a tetejére megint mézeskalács réteg jön. Egy órára hűtőbe teszem és máris fogyasztható.

Hausfreunde - német karácsonyi keksz

A csokis pöfeteg bejegyzésnél már volt szó arról az ominózus karácsonyi vásárról, amire a különböző országokból érkezett barátnőkkel egy egész kis kekszkollekciót sütöttünk. Nagyon jó móka volt a közös sütés. Persze nem mindenki volt közülünk mestercukrász. Volt, aki bevallotta, hogy - bár cukrászcsaládból származik - ő maga annyira nem tud sütni, hogy a házassági szerződésébe is belefoglalták, hogy a konyhában a sütőt messzire kerülje el. Ő nagyon kreatív volt a dekorációban, csomagolásban. A többség azonban a sütésben is, és igencsak jó recepteket sikerült összegyűjtenem tőlük. Ezek egyike a Hausfreunde (házi barát) nevű keményebb kekszféleség. Az ezt készítő német barátnő szerint a neve talán onnan eredhet, hogy mindig jó, ha ez van a háznál, akárcsak egy jó barát. Akkor ezen ne múljon, az idén én is elkészítettem.

Vittem is be a munkahelyre. A német kollégák örömmel ették, megdicsérték, utána megkérdezték, hogy mi ez. Mondom tipikus német karácsonyi sütemény...aha...senki sem ismerte, de az interneten megtalálták, hogy igen, valóban. Csak lehet, nem az ő családjukban vagy nem azon a vidéken, ahonnan ők származnak. Ugyanúgy, mint otthon nálunk a halászlé. Kinél elképzelhetetlen nélküle az ünnep, más meg csak néz rád értetlenül, amikor bevallod, hogy nálatok sosincs halászlé ilyenkor. Ahány ház, annyi szokás.

Hozzávalók:
250 g cukor
3 tojás
200 g aprított mandula vagy törökmogyoró
50 g őrölt mandula vagy törökmogyoró
100 g étcsoki darabokra törve
100 g mazsola

250 g liszt, benne elkeverve:
1 teáskanál sütőpor

Elkészítés:
A cukrot az egész tojásokkal keverjük habosra. Adjuk hozzá az összes többi hozzávalót. Két egyenlő  nagyságú veknit formálok belőlük. 180 fokos sütőben világosbarnára sütöm. Még melegen ujjnyi vastag szeletekre vágom.

Aszalt szilvás karácsonyi keksz

Még tavaly karácsony előtt nagyon belelendültem a különböző sokáig eltartható aprósütemények készítésébe. Ezerrel gyúrtam, morzsoltam, aprítottam, pörköltem, sütöttem. Egy egész kollekciót sikerült így előállítanom. Nemcsak a szűk családnak jutott így teasütemény jóval karácsony utánra is, hanem a kollégáknak és egyes barátoknak is, akikkel az év végén sikerült találkoznunk. Csakhogy a nagy sütögetésben már csak pár fotó készítésére volt idő, a cikk megírása meg valahogy elmaradt. Év közben meg fura lett volna előrukkolni karácsonyi receptekkel. Az idénre máris van újabb ötletem, mit fogok sütni, úgyhogy ha most nem osztom meg ezt a receptet, akkor soha.

Kicsit keményebb állagú keksz, illatos fahéjkéregben. A legjobb a világító karácsonyfa mellett a kanapén kuporogva egy gőzölgő teával fogyasztani...vagy amikor az ünnepek után újra tudunk édességet enni.

Hozzávalók kb. 20 darabhoz:

• 300 g liszt
• 100 g vaj
• 80 g porcukor
• 80 g aszalt szilva (mag nélkül)
• 1 tojás
• ½ vaníliarúd kikapart magjai
• 1 tk. sütőpor
• csipetnyi só
• 2 ek cukor
• 1 tk. őrölt fahéj

Az asztalt szilvát finomra aprítjuk. A vajat a porcukorral, a sóval és a vanília kikapart magjaival krémesre keverjük. Hozzáadjuk a tojást, elkeverjük, majd amikor ez teljesen elvegyül a cukros vajban, beleszitáljuk a sütőporral elkevert lisztet, és hozzáadjuk az aszaltszilva-darabkákat is. Néhány másodperc alatt az egészet könnyen formázható masszává keverjük, amit ezután legalább 30 percre hűtőbe rakunk.
A fahéjat elkeverjük a cukorral.
Az aszalt szilvás kekszmasszából diónyi gombócokat formálunk, majd meghempergetjük a fahéjas cukorban. A gombócokat sütőpapírral kibélelt tepsire helyezzük, egy pohár aljával mindegyiket lelapítjuk egy kicsit, és 180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 8 perc alatt készre sütjük.

Forrás: Tavola in Piazza Blog

Zselés szaloncukor

Ha van valami tipikus magyaros karácsonyi édesség,  ami egyben dekoráció is, akkor a szaloncukor az, amivel sehol máshol nem találkoztam még. Őszintén szólva nekem nem is nagyon hiányozna, de hát mit csináljak, ha a családom nagyon szereti. Méghozzá pont egy kevésbé népszerű típusát, a zseléset. Bár elsőre nem is gondolnánk, hogy ezt házilag is el lehet készíteni, de kis utánaolvasással kiderül, hogy nem is nagy ördöngösség az egész. Csak gyümölcslé kell hozzá, jó minőségű csoki, és a zselésítéshez agaragar por. Ezt én még Japánból hoztam magammal, de viszonylag ritkán használom, mert például a tejes-tejszínes-joghurtos zselés desszertjeim kicsapódnának a forralás hatására, ami ahhoz szükséges, hogy az agaragar megkössön. Míg ugyanis a zselatint tilos forralni, addig az agaragart minimum 3 percig forralni kell.

Az agaragart, ezt a növényi alapú zselésítőszert otthon az ázsiai boltokban, esetleg a nagy hipermarketek nemzetközi részlegén lehet beszerezni.

Fontos még szót ejteni a tárolásról. Sajnos az első alkalommal, amikor készítettem, nem sokáig élvezhettük a jól sikerült ízeket. Fém dobozba tettem a becsomagolt szaloncukrokat.  Karácsonykor még csemegézhettünk belőle, azonban pár napra elutaztunk és visszatérve megdöbbenve vettük észre, hogy mind bepenészedett. Szóval a legjobb pár napon belül megenni őket, de addig is jól szellőző helyen, esetleg a hűtőben tároljuk.

Hozzávalók (kb. 33 darabhoz)
300 ml tetszés szerinti gyümölcslé
4 g agaragar por (kanten)
2 evőkanál cukor
150 g 70%-os étcsokoládé

Elkészítés:
A gyümölcslevet elkeverem a kantennel (agararar), hozzáadom a cukrot és közepes lángon felforralom. Állandó keverés mellett 3 percig még forralom, majd lapos, szögletes szilikonformába öntöm. Ha kicsit hűlt, akkor beteszem a hűtőbe. Ha megdermedt (kb. 10-15 perc), akkor kiveszem és 1,5 cm széles hosszúkás téglalapokat vágok belőlük. Ezeket egymástól kissé elválasztom és visszateszem a hűtőbe úgy 20 percre, hogy jól lehűljenek. Közben gőz fölött felmelegítem a csokit, a már kihűlt zselékockák minden oldalát egy villa segítségével belemártom, a felesleget lecsöpögtetem és a kész szilikonlapra helyezem a kész szaloncukrokat. Ha a csoki megdermedt a tetejükön, akkor karácsonyi csomagolópapírba csomagolom.

Pálinkás-csokis pöfeteg

Már sokszor írtam róla, mennyire megváltoztatta a szokásaimat az, hogy már több országban is éltem. Míg Magyarországon karácsony előtt csak mézes kekszet sütöttem, fokozatosan rászoktam, hogy egy egész kis kollekciót készítek, ami tulajdonképpen kiváló gasztroajándéknak is. Vagy még jótékony célokat is szolgálhat.

Különösen Angliában van nagy hagyománya a különféle jótékonysági szervezeteknek. Sokan dolgoznak náluk önkéntesként, sokan vásárolnak a boltjaikban a ruháktól kezdve a háztartási eszközökig mindent, vagy egyszerű magánemberek, baráti társaságok egy-egy alkalommal gyűjtést rendeznek a rászorulóknak. Kedvenc nemzetközi klubunkban mi is így tettünk. Karácsonyi vásárt tartottunk, ahová - mint a piacon - mindenki kis standdal készült. Volt, aki használt könyveket hozott be, volt, aki saját készítésű marmalade-ot, a mi baráti társaságunk meg kis karácsonyi kekszválogatást. Iszonyú büszkék voltunk magunkra, hogy valami 70 font körüli összeget kerestünk és egyben ennyit tudtunk felajánlani jótékony célra. Ehhez nem kellett mást tennünk, mint egyszer összegyűlni, közben sütögetni, ellesni egymástól új recepteket, miközben teáztunk és jókat beszélgettünk.

Azóta már más országban élek, de ezek az emlékek és az itt elkezdett hagyomány folyatódik. Az idén a kollégáknak sütöttem. Elég hamar elfogyott az első kekszválogatás, úgyhogy ma nekiálltam és kipróbáltam egy új receptet.

Hozzávalók (kb. 40 db-hoz)
220 g 70%-os kakakótartalmú csokoládé
70 g teljes kiőrlésű liszt
30 g normál fehérliszt
1 kávéskanál sütőpor
45 g vaj
1 evőkanál méz
40 g cukor
2 evőkanál vegyes gyümölcspálinka
2 tojás
1 csipet só

Elkészítés:
A darabokra tört csokit a vajjal, a mézzel és a pálinkával gőz fölött felolvasztom. Még melegen hozzáadom a cukrot és a sót. A tojásokat villával felverem, hozzáöntöm a már kissé kihűlt csokis masszához. A sütőport a liszttel elkeverem, majd az egészet beleszitálom a csokis tésztámhoz. Az egészet folpackra borítva egy hosszúkás cipót formálok belőle, egy éjszakára a hűtőbe teszem.

Másnap a cipót éles késsel 4x10 kockára vágom, majd a kis kockákból diónyi nagyságú gömböket formázok. 180 fokos sütőben 20 perc alatt készre sütöm.

Forrás:
Tavola in Piazza gasztroblog

Savanyú káposzta

Nagy fába vágtuk a fejszénket: hozzáláttunk káposztát savanyítani. Bár Németország káposztaszerető nemzet, aprókáposztát lehet is kapni, de nem az a minőseg, amit otthon megszoktunk. Sokszor ecettel ízesitett a bolti aprókáposzta. Kapható volt egy elég jó biokáposzta, de valószínűleg beszállítót cserélt a közeli bolt, azóta a minőség nem éri el az általunk elfogadhatónak számító színvonalat.

A töltött káposztáról szóló fejezetben már írtam róla, hogy miért is annyira fontos kérdés a mi családunkban a káposzta. Ha a bolti aprókáposztával meg is elégednénk, a töltött káposztához viszont savanyított fejre is szükség van. Nagyon sokáig volt a városban egy török zöldséges, akinél időnként lehetett vákuum-csomagolva ezt is kapni. Sajnos a bolt bezárt, ezzel megszűnt a beszerzési forrásunk. Kaptunk viszont a szülőktől otthonról egy savanyításra alkalmas 17 literes cserépedényt egy káposztagyaluval egyetemben. Mivel biztosítottak bennünket arról, hogy ezzel a technikával nem lesz káposztaszagú az egész ház, belevágtunk ebbe a vállalkozásba.

Az orosz boltban vettünk két óriási és két kisebb fej káposztát. Az előbbieket aprókáposztához, az utóbbiakat egészben savanyítani. Már előre beszereztünk jó nagy műanyag edényeket az előkészületekhez. Forró vízzel kimostuk a cserépedényt, aztán nekiálltunk:

Legyalultuk a káposztát, a kimért sóval a műanyag edényekben jól átforgattuk, és addig állni hagytuk, amíg levet eresztett. Az egész fejekről a külső leveleket eltávolítottuk, a torzsáját kivágtuk, alaposan megsóztuk, állni hagytuk, amíg levet eresztett. Ekkor elkezdtük belepakolni a cserépedénybe: alulra egész káposztalevél, rá az aprókáposzta harmada, rá a fűszerek: egész és tört bors, torma hosszanti csíkokra vágva, egész fűszerpaprika, babérlevél, köménymag ízlés szerint. Jól beágyazva az aprókáposzta közé beletettük az egész fejeket is. Megint káposzta és fűszerek és káposzta. Mivel a sóval már levet eresztett, ledöngölni már nem kellett. A cserépedény peremét feltöltöttük vízzel és mehetett rá a teteje. Ez a vízzáró réteg megakadályozza, hogy levegő kerüljön az edénybe, és ne romoljon meg. Arra kell vigyázni, hogy az esetlegesen elpárolgott vizet mindig pótoljuk.

Hivatalosan olyan egy hétre 20-25 fok közötti hőmérsékletű helyre kell állítani, utána ha alábbhagy a bugyogás, 10-15 fok közötti hűvösebb helyen kell tárolni. Mivel nálunk általában sehol sincs 25 fok, plusz kamránk sincs, a kettő közötti hőmérsékleten tartózkodott az edényünk. Így kicsit lassabban készült, és gyorsabban kellett megenni, de a kísérlet sikerült. 4 hét kellett, hogy beérjen.

Hozzávalók egy 17 literes edényhez:
tisztítva 10 kg nagyobb fej káposzta legyalulva
2 kisebb káposztafej (3 kg), torzsa nélkül
20 dkg só a gyalult káposztához+6 dkg só a fejekhez (2 dkg só/kg)
fűszerek ízlés szerint: köménymag, egész fűszerpaprika, 4-5 babérlevél, 5-10 dkg torma hosszanti csíkokra vágva, egész bors, esetleg valamennyi törött bors is

Scones extra sűrű tejszínnel (clotted cream)

Többször jártam Angliában, először még sok-sok éve ösztöndíjjal, és abban a szerencsés helyzetben voltam,  hogy több hónapig angol családoknál voltam elszállásolva. Ennek az az előnye, hogy sokkal jobban meg lehet ismerni az adott kultúrát, nem csak a könyvekből, újságokból, hanem tényleg első kézből. Nos, az én tapasztalatom is megerősítette azt, hogy az angol konyha nem véletlenül kevésbé népszerű, mint más nemzeteké. Az egyik családnál mondjuk főztek rendesen, sokszor egész finomakat is, de inkább olaszos, vagy keleti jellegű ételeket. A másiknál meg a hét azonos napjain mindig ugyanaz az étel szerepelt az étlapon. Náluk aztán ebből a szempontból nem sokat tanultam.

Ezért is eshetett meg velem az az eset, hogy egy japán barátnőm Angliába látogatott. Hazatérve pedig említette, hogy evett sconest és milyen finom volt. Èn meg visszakérdeztem, hogy mit? Szegény, azt hitte, biztos a kiejtésével volt gond. Megismételte, de én akkor sem tudtam miről van szó. Később Angliában egy nemzetközi buliban kóstoltam meg először, ahol angol egy szál sem volt. Mellesleg, én voltam az első, aki megkóstoltam a pogácsaszerű valamit, ami mellé lekvár és vaj volt készítve. Kettétörtem, vékonyan megvajaztam, rá egy vékony lekvárréteg, és már ettem is...aztán láttam, a többiek pont fordítva eszik, és megtudtam azt is, hogy amit én vajnak néztem, az nem is vaj,  hanem egy nagyon sűrű tejszínszerű krém, a clotted cream. Ès az is hamar kiderült, pont fordítva kell enni. 

Azóta már tudom és én magam is szívesen készítem, ha már az angolok nem. Sajnos úgy tűnik, kezd kihalni az ötórai teához a scones fogyasztásának szép szokása. Esetleg puccosabb hotelekben, angol típusú teaházakban lehet még vele találkozni, angol családoknál elvétve. Pedig nekik megvan az az előnyük, hogy bemennek az ábécébe és egyszerűen leemelik a polcról a legfontosabb alapanyagot, a clotted creamet. Mivel a legtöbb országban ez a tejtermék nem kapható, egy kis trükkel: kevés vaj és tejszín felfőzésével magunk is előállíthatunk valami hasonlót. Ha igazán szabályosak akarunk lenni, akkor sütőben redukálnánk le a tejszínt nagyon alacsony hőmérsékleten, de én általában nem szoktam az lenni, és most csak az egyszerűsített receptet közlöm.

 A nyáron mázlink volt, a barátaink Angliából hazafelé félúton megálltak nálunk és hoztak nekünk egy doboz clotted cream-et. Szerencsére az akkori rekkenő hőség ellenére is kibírta az utat, így gyorsan össze tudtam ütni egy adag finom sconest egy adag finom angol teával.

Hozzávalók a sconeshoz (12 darabhoz)
225 g liszt
1 púpos kávéskanál sütőpor
1,5 ek cukor
kb. 150 ml tej
egy csipet só
4 dkg puha vaj
1 tojássárga a kenéshez (elmaradhat)

Elkészítés:
Melegítsük elő a sütőt 200 ºC-ra (légeveréssel: 180 ºC-ra).
Keverjük össze a lisztet, a cukrot és a sót. Morzsoljuk el benne a vajdarabokat, öntsük fel a tejjel. Először csak egy decivel és csak akkor tegyük hozzá a maradékot, ha túlságosan kemény lenne amúgy a tészta. Ne gyúrjuk, csak könnyedén állítsuk össze, amíg a darabok összeállnak.

Lisztezett deszkán 2 cm vastagságúra lapogatjuk, 6 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A tetejüket megkenjük tojássárgával, esetleg dekorcukrot szórunk rájuk. Kb. 10-15 perc alatt aranybarnára sütjük. Félbevágva piros színű lekvárral és extra sűrű tejszínnel fogyasztjuk.

Hozzávalók az extra sűrű tejszínhez:
700 ml tejszín
2,5 dkg vaj

Elkészítés:
A tejszínt és a vajat folyamatos keverés mellett alacsony hőmérsékleten a felére redukáljuk. Figyeljünk rá, hogy ne forrjon! Ez körülbelül 30 percet vesz igénybe és igazán másnapra lesz jó. Sekély, lapos edénybe tesszük.  A hűtőben kb. 2 hétig eláll.

Tepertős pogácsa

Tudom, hogy a tepertő nem a legegészségesebb étel, és magában csak nagyon ritkán eszem. A legjobban az ízlik, amit anyósomék csinálnak: jó apróra vágják az alapjául szolgáló szalonnát, jól kisütik, szinte alig marad benne zsiradék. Ropogós és finom.

Volt már viszont olyan, hogy valakitől kaptunk otthonról egy disznóvágás után. Örültünk az otthonról kapott kedves ajándéknak, de a legalább 8-10 centis darabokat úgy magában nem tudtuk volna megenni. Az egyik feléből készítettünk töpörtyűkrémet, a másikból meg az alábbi pogácsa született a nagymamám receptje alapján:

Hozzávalók:
25 dkg tepertő megdarálva
5 dkg vaj
42 dkg liszt
1,5 dkg élesztő
1 dl langyos tej
2 kk só
2 tojássárgája+ a tojásfehérje a kenéshez
2 ek fehérbor
1 dl tejföl

Elkészítés:
A darált tepertőt és a vajat a liszttel elmorzsoljuk, az élesztőt langyos tejben felfuttatjuk. Mindent egy nagy tálba teszünk és jól összegyúrjuk. Lehet este begyúrni és reggelig hideg helyen keleszteni. Ha kevesebb időnk van, akkor 1-2 óra alatt meleg helyen a duplájára kelesztjük. Kinyújtjuk, szaggatás előtt többször hajtogatjuk. A maradék tojásfehérjével megkenjük a tetejét. Élénk tűznél (kb. 220 fokos sütőben) sütjük, különben kiszáradnának.

Gesztenyetorta kandírozott naranccsal

Ma egy retró gesztenyetorta recepet fogok megosztani. Ahogy már írtam, gyerekkoromban ez volt a kedvenc tortám, csak az volt a bökkenő, hogy akkor még nem lehetett minden évszakban gesztenyemasszához jutni, és volt, amikor csalódnom kellett és a születésnapomra más ízű tortát kaptam. Ahogy több korábbi bejegyzésemben említettem, itt Németországban meg egyszerűen nincs gesztenyemassza és mindig otthonról kell hozni, vagy amikor vendégek jönnek, akkor tőlük rendelni.

A magyar vendégek azonban elég speciálisak. Kérsz tőlük mondjuk egy kis doboz halászlékockát, kapsz 3 jumbo csomagolásút és 5 évre el vagy látva. Vagy amikor kérdezik, minek örülnénk, megmelítjük a gesztenyepürét és kapunk 2 kilóval. Persze örülünk, szeretjük ezeket az élelmiszereket, de ezektől a túlkapásoktól csak zavarba jövünk és lekötelezve érezzük magunkat. Nem beszélve arról, hogy nincs olyan nagy tároló kapacitásunk itt.

Szerencsére volt itt egy családi születésnap és a hirtelen felgyülemlett gesztenyemassza mennyiség csaknem felét máris fel tudtam használni. Kivételesen abban a helyzetben voltam, hogy nem kellett spórolnom vele, sőt, az eredeti Horváth Ilona recepthez képest több gesztenyét tudtam felhasználni, és még a díszítéshez is gesztenyegolyókat tudtam alkotni.

Hozzávalók:
A krémhez:
65 dkg gesztenyemassza
20 dkg vaj
15 dkg porcukor
1+2 evőkanál rum és tej
2-3 evőkanál kandírozott narancshéj (ízlés szerint)

A piskótához:
6 tojás
15 dkg liszt
12 dkg cukor
6 evőkanál víz

A díszítéshez:
10 dkg gesztenyemassza
1 evőkanál rum
10 dkg jó minőségű étcsokoládé
1 darabka vaj
1 dl tejszín

Elkészítés:
A piskótához a tojássárgákat a vízzel és a cukorral habosra verem. A tojásfehérjét szintén. A fehérjébe óvatosan beleforgatom a felvert tojássárgát és beleszitálom a lisztet, az egészet óvatosan összekeverem, hogy ne törjön össze, majd 175 fokos sütőben egy 24 cm-es kerek tortaformában készre sütöm. Akkor van kész, ha a tejeje aranybarna, és amikor a kezemmel megnyomom, akkor nem hallok "szisszegő" hangot. Amint megsült, egy rácson kihűtöm.

Ezután a krémhez a gesztenyemasszát lereszelem, a vajat habosra keverem a porcukorral, hozzákeverem a gesztenyéhez. Kevés tejjel és rummal lazítom végül hozzákeverem a kandírozott narancshéjat.

A tortát két lapra vágom. A tölteléket körülbelül 3 részre osztom. Az első része megy a két tortalap közé, a második a tetejére és a harmadik az oldalára.

A díszítéshez a gesztenyemasszát összekeverem a rummal, majd kis golyócskákat formázok belőle, amiket megolvasztott csokiba mártok. Félreteszem őket, hagyom kihűlni, majd a tortán egyenletesen elosztom felvert tejszínpuffokkal egyetemben.

Rácponty

Lassan vége a nyári szezonnak, amikor kint lehet főzögetni, sütögetni. Nem mondom, hogy a nyáron beleuntunk ebbe a tevékenységbe, mert nálunk végig olyan esős idő volt, hogy csak párszor álltunk neki a kinti főzőcskézésnek. Az ősz elérkeztével valahogy a kedvünk mégis megcsappant arra, hogy  nekiálljunk tüzet rakni, utána bográcsot tisztítani. A hétvégére sikerült megint pontyot vennünk. Eleinte még kacérkodtunk a gondolattal, hogy halászlevet főzzünk bográcsban. Aztán mire a 4 kilós pontyot megtisztítottuk, inkább arra gondoltunk, hogy rácponty legyen inkább belőle. Az egyik boltban kaptunk magyar paprikát, még otthonról hozott szalonnánk is volt, úgyhogy ez tűnt az egyszerűbb megoldásnak, nem mellékesen pedig ugyanolyan finom volt, mintha halászlevet ettünk volna.

Hozzávalók (6 személyre)
1,5- 2 kg ponty
1/2 kg fehér húsú paprika
1/2 kg paradicsom
1 nagy hagyma
1 ek olaj
1 kg apróbb krumpli
4 dl tejföl
15 dkg szalonna
só ízlés szerint

Elkészítés:
A pontyot megtisztítom, a pikkelyeket, uszonyokat eltávolítom, kidobom. A húsát a gerincről óvatosan lefejtem. A fejét, a gerincet darabokra vágom és lefagyasztom. Majd máskor ez jó lesz hal alapléhez. Most csak a lefejtett halhúst használom fel. Beirdalom és 3-4 cm-es csíkokat vágok belőle. Megsózom, félreteszem.

A krumplikat egészben megfőzöm, meghámozom. A paprikából, paradicsomból és a hagymából lecsót főzök. Én ekkora adaghoz két tűzálló tálat használtam. Mindkettőt kizsírozom, majd rétegenként belehelyezem a következőket: alulra a karikára vágott krumplit, rá a halszeleteket, rá a lecsót, rá tejfölt kentem és ennek a tetejére a vékony szeletekre vágott, bevagdosott szalonnát.

200 fokos sütőben pirosra sütöm. A sütési idő attól függ, hogy milyen mély edényt használok a sütésre. Az én jénaim most viszonylag mély volt, jól meg volt rakva, ezért kb. 80 percig tartott az elkészülése. Ha a rétegek laposak, kevesebb idő is elég neki.

Kandírozott narancs

Nemrég nosztalgiatortát készítettem. Már írtam róla, hogy gyerekkoromban a gesztenyetorta volt a kedvencem, amit anyukám mindig kandírozott naranccsal dobott fel. Most egy szülinaposnak a családban én magam készítettem el ezt a tortát, és hogy, hogy nem éppen kandírozott naranccsal. Szerintem az ünnepelt sem bánta, hogy kicsit önző módon a saját gyerekkori születésnapi tortámat akartam ezzel megidézni.

Most a kandírozott narancs receptjét közlöm, de hamarosan közzé teszem magának a tortának a receptjét is. Az így elkészített narancshéjat lehet ám máshogy is felhasználni. A múlt héten például a citromos álom nevű édesség krémjébe kevertem, de jó kekszekbe, karácsonyi süti krémjébe is. Szép üvegben pedig nagyszerű karácsony ajándék is lehet.

Hozzávalók:
kb. 400 g bio narancshéj
300 g cukor
1/2 citrom leve

Elkészítés:
A narancsot jól megmossuk, a héját apró kockákra vágjuk. Hideg vízben 5 napig áztatjuk úgy, hogy minden nap leöntjük róla a vizet és friss vízzel öntjük fel. Ekkor annyi vízzel feltesszük főni, amennyi ellepi. Ha elfőtte a vizet és a narancs átlátszó lett, hozzáadjuk a cukrot és a citromlevet. Ha a narancshéj megpuhult, a cukor szirupszerű lett, már kész is. Ekkor üvegekbe porciózzuk, amelyekben nagyon sokáig eláll.

Panna cotta erdei gyümölcsökkel

Szinte nincs olyan desszert, amit egy évben többször is elkészítenék, mert mindig valami újat akarok kipróbálni. Nem feltétlenül valami óriási újításra kell gondolni, hanem - akár mint most - csak előkapok egy szakácskönyvet és egy mindenki által ismert desszertet készítek el, olyat, amilyet korábban még nem csináltam. A panna cottára fura módon azért esett a választásom, mert kaptam egy nagy adag instant zselatint, ilyen egyszerű. Aztán amikor ez nem úgy viselkedett, mint ahogy vártam - konkrétan ahogy nedvesség érte, azonnal jó nagy galacsinokká alakult- megbántam, hogy miért is nem zselatinlapot használtam inkább az eredeti recept szerint. De mivel már felfőtt a tejszín, benne volt a finom vanília, nem akartam kidobni, egy kis melegítéssel orvosoltam a problémát. Aki viszont nem dolgozott még zselatinnal, az legjobb, ha hűségégesen követi ezt a receptet és inkább lapokat használ. Könnyebb vele dolgozni.

Hozzávalók (4 adaghoz):
75 ml tej
425 ml tejszín
50 g cukor
1 vaníliarúd
2 zselatinlap

A tálaláshoz: tetszés szerinti erdei gyümölcsök, ízlés szerint fahéj, gyömbér

Elkészítés:
A tejet és a tejszínt a cukorral lassú tűzön felteszem főzni. A vaníliarúd magjait belekaparom és hozzádobom a héját is. Mielőtt forrni kezd, leveszem a tűzről.

A zselatinlapokat hideg vízbe áztatom, majd ha felpuhultak, hozzákeverem a vaníliás tejhez. Ha teljesen feloldódott a zselatin, akkor óvatosan 4 előzőleg hideg vízzel kiöblített pohárba öntöm. Legalább 6 órára hűtőbe teszem.

Fagyasztott erdei gyümölcsöket teszek egy lábasba melegedni, egy kevés fahéjjal, őrölt gyömbérrel megszórom, egyet rottyantok rajta és a már elkészült panna cottával tálalom.

Fetás petrezselyemsaláta bulgurral

A mai saláta annak köszönhető, hogy tabulét akartam a közel-keleti vasárnapi ebédünkhöz készíteni, de a friss alapanyagok közül hirtelen többet sem találtam meg a boltban. Ekkor elkezdtem lapozgani a közel-keleti szakácskönyvemet, amiben ezernyi más salátaötletet is találtam. Ez a fetás petrezselyemsaláta kísértetiesen hasonlít a tabuléhoz, de mégsem ugyanaz. Erről gondoskodik a marinált fetasajt benne, de a pörkölt kesudió is. Én ebben is bulgurt használtam, de a könyv ehhez a salátához történetesen árpagyöngyöt ajánlott. Ilyen kis mennyiséghez én nem akartam bekapcsolni a tűzhelyet, ezért is választottam más alapanyagot, amitől a keleties ízvilág még megmaradt.

Hozzávalók (4 személyre):
1 nagy csokor petrezselyemzöld
3-4 nagyobb paradicsom
4 újhagyma apróra karikázva
1 zöldpaprika apró kockákra vágva
2 gerezd zúzott fokhagyma
40 g kesudió száraz serpenyőben pirítva, durvára törve
40 g bulgur (vagy ugyanennyi árpagyöngy)
150 g fetasajt
1 kk zaatar fűszerkeverék
1/2 tk coriander egészben kissé megpirítva és mozsárban összetörve
1/4 tk őrölt római kömény
1/2 tk szegfűbors
2 ek citromlé
5,5 evőkanál olívaolaj
só, bors ízlés szerint

Elkészítés:
A bulgurt forrásban lévő vízzel leforrázzuk, lefedjük amíg a saláta többi része elkészül (ha árpagyöngyöt használunk, azt 30-35 percig főzzük.)

A fetát durván 2 cm-es darabokra törjük. 1,5 evőkanál olívaolajjal, a zaatarral, a koriandermaggal és a római köménnyel összekeverjük, félretesszük.

Durvára aprítsuk fel a petrezselymet, adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, felkarikázott újhagymát, kesudiót, borsot, szegfűborsot, a lecsepegetett bulgurt és a maradék olívaolajat. Tányérokra rendezzük, mindegyik tetejére teszünk egy adagot a marinált fetasajtból.

Pecsétes keksz

A mai bejegyzés tulajdonképpen az előző folytatása is lehet, hisz az abban említett hollandiai barátnőm hozta az erdetijét ajándékba ugyanakkor, amikor én nekik a sajtos rudat sütöttem meg. Jópofa befőttesüvegekben kapott a család minden tagja egy-egy adag "Happy Birthday" feliratú kekszet, függetlenül attól, kinek mikor van a születésnapja. Mivel úgyis ritkán találkozunk, ezzel le is lett tudva mindenki születésnapja. Ennél több nem is kell hozzá, csak a jó társaság. Az is megvolt.

A keksz viszonylag semleges ízű, kiváló teához. A recept hosszas kísérlet eredménye volt, mivel a barátnőm beszámolója szerint más recepteknél a felirat illetve a minta a sülés folyamán eltűnt. Mivel nekem keksz-pecsételőm úgysincs, gondoltam, azért picit változtatok a recepten. Egy keksz-kiszúróval nyomtam rá mintát, és úgy voltam vele, ha eltűnik, eltűnik. Egy próbát megér. Az eredeti receptbeli lisztet  2/3 részeben teljes kiőrlésű lisztre változtattam és fűszerként kardamomot tettem még hozzá. Az íze továbbra sem lett túl vad és még a minta is megmaradt benne, úgyhogy bátran ajánlom.

Hozzávalók:
200 g teljes kiőrlésű liszt
100 g sima liszt
120 g vaj
75 g cukor
1 csomag vaníliáscukor
1 tojás
1 kk. kardamom
1 csipet só

Elkészítés:
A hideg vajat elmorzsolom a liszttel, hozzáadom a többi hozzávalót, jól összegyúrom, folpackba csomagolva legalább egy órára hűtőbe teszem. Kinyújtom, kiszaggatom és tetszés szerinti mintát nyomok a tetejébe. 180 fokos előmelegített sütőben 15 perc alatt készre sütöm.

Eper-rebarbara lekvár

A mai blogban az egyik specialitásomat fogom közzétenni. Egy nagyon egyszerűen elkészíthető, de különleges lekvárról van szó: az eper-rebarbaráról. Az eperlekvár szerintem önmagában túl édes lenne, a rebarbara túl savanyú, de a kettő együtt hihetetlen harmóniát alkot. Pláne, ha megbolondítjuk még egy kis gyömbérrel is.

Sokaknak furcsa lehet, hogy júniusban főzöm a lekvárt, hisz otthon az eper már egy hónapja leérett. Itt még szinte csak most keződik a szezon. Angliában sem véltelenül a tejszínes eper a wimbledoni teniszbajnokság egyik fő csemegéje már júliusban. Errefelé nincsenek olyan melegek, a szezon el van tolódva kissé.

Az idén volt szerencsém az otthoni eperszezonban pont Magyarországon lenni és frissen, az otthoni kertünkből csemegézni az epret. Az az íz..az itteni piros, de sokszor ízetlen gyümölcsök elbújhatnak mellette. Tudják ezt a rigók is, akik mostanában nagyon elszaporodtak, és velük versengve kellett leszedni a már érett darabokat. Ha még csak kicsit rózsaszín volt a nap végén, már le kellett szedni, különben a "versenytársak" másnapra megdézsmálták volna. De még így is sokkal édesebb volt, mint az itteni eprek. Amikor lekvárt készítek, akkor végülis a hozzáadott cukorral tudok kompenzálni.

Hozzávalók (kb. 7 kisebb lekváros üveghez)
1 kg eper
1 kg rebarbara
1 kg cukor
2 tasak zseléfix (2:1)
2 tk őrölt gyömbér
szükség esetén 1 ek citromsav

Elkészítés:
Az üvegeket, fedőket alaposan kimosom, sütőben 100 fokon legalább félóráig melegítem, fertőtlenítem.  A lekvárfőzéshez használt eszközöket: lábast, merőkanalat, fakanalat is alaposan elmosom.

Az epret és a rebarbarát alaposan megmosom, apró darabokra vágom és a lábasba teszem. A cukrot elkeverem a zseléfixszel, hozzáadom a gyömbért, és magas hőmérsékleten elkezdem főzni. Amikor felforrt, folyamatosan kavargatva még legalább 3 percig főzöm. Ekkor egy kistányérra csöpögtetek belőle egy keveset, berakom a hűtőbe, és ha egy perc múlva zselésen, lekvárszerűen veszem ki, akkor jó a lekvárom. Leveszem a tűzről és még forrón az üvegekbe merem. Rácsavarom a tetejét és 5 percre fejre állítom az üvegeket.

Ez a lekvár így 1-2 évig eláll, de nem olyan sokáig, mint a hagyományos módon készített lekvárok. A színe már egy év után nem olyan szép, az íze attól még jó. Péksüteményekhez, palacsintába nagyon jól illik. Süteményekhez csak akkor, ha utána már nem kell megsütni.

Sajtos rúd

Ma egy klasszikus, ősrégi vendégváró sós sütemény receptjét fogom megosztani veletek. Amikor fellapozom a régi kis kézzel írott receptes könyvemet, sütési hőmérsékletet szinte sehol nem találok benne, és a mennyiségekből is rögtön látszik, hogy nem mai "csirke"ez a recept sem, hisz úgy kezdődik, hogy "végy egy kiló lisztet"... A legtöbbször alapból elfelezem ezeket a mennyiségeket, de nemrég Hollandiából jöttek át barátok gyerekekkel meglátogatni bennünket, és gondoltam, nem a konyhában szeretném eltölteni azt a rövid időt, amíg itt lesznek, ezért kivételesen tényleg fogtam azt a bizonyos egy kiló lisztet, és nekiálltam előre legyártani egy jó nagy adagot. Ami végül ennyi emberre nem is volt akkora adag, hamar a végére jártunk. Azért azt hozzáteszem, hogy a család félig magyar volt. Amire mi magyarok rájárunk és élvezettel fogyasztjuk, nem biztos, hogy a külföldieknél is ilyen jó fogadtatásra talál.

Ugyanezt a sajtos rudat készítettem el egyszer Angliában egy vegyes külföldi társaság bulijára, ahová mindenki vitt valami rágcsálnivalót, apróságot. Mit mondjak, még a teljesen jellegtelen szendvicskenyérből készült uborkás szendvicset is jobban ették. Lehet, rossz helyre tettem le? Vagy ennyire más lett volna a társaság ízlése? Nem tudom. Kicsit csalódott voltam akkor. De amikor egy magyar társaság szinte percek alatt elkapkodja, akkor újra visszatér a hitem: a sajtos rúd nem csak nekem az egyik legfinomabb rágcsálnivaló.

Hozzávalók:
1 kg liszt
4 dl tejföl
50 dkg vaj
2 tojás
4 dkg só
25 dkg kemény sajt

Elkészítés:
A vajat elmorzsoljuk a liszttel, hozzáadjuk a tejfölt, a tojást és a sót. Összegyúrjuk, kinyújtjuk és ráreszeljük a sajtot. Csőrögemetszővel ujjnyi vastagságúra vágjuk és 190 fokos sütőben kisütjük.

Falafel tahini szósszal

A falafel tipikus közel-keleti gyorskaja, a vegetáriánusok kebabja vagy gyrosa, ha szabad ilyet mondani. Pofonegyszerűnek tűnik az elkészítése, de mégsem az. A képen látható szép szabályos alakú falafel nem az első kísérletemnek az eredménye. Az első "műremekemet" maximum az olyan blogokban lehetne mutogatni, ahol a csúnyán elrontott ételek fotóival próbálják megnevettetni az embereket. Egy darabjaira hullott, olajban tocsogó massza lett belőle. Ezt viszont nem hagyhattam annyiban, úgy gondoltam, addig nem adom fel, amíg nem sikerül. A második próbálkozás valamivel jobb lett, de az sem volt az igazi. Az elrontott kísérletekkor mindig készítettem magamnak jegyzeteket, utánanéztem a neten, ötleteket kerestem, hogy máskor hogyan lehetne jobb. Nem, nem tettem bele tojást, mint ahogy néhányan javasolták, hanem próbáltam az eredeti recept keretein belül maradni és rájönni a trükkre. Nekem ezek a fontos szabályok váltak be, amik segítettek abban, hogy egyben maradjanak a golyócskák és ne szívják be az olajat sem:

• mindenképpen száraz csicseriborsót használjunk és ne konzervet, hogy ne legyen túl nedves a massza
• ha túl lágy a tészta, 1-2 evőkanál csicseriborsó lisztet szórjunk még bele
• szódabikarbóna a masszába
• begyúrás után minimum egy óráig hűtőszekrényben pihentessük
• a sütéshez használt olaj legyen jó forró

Hozzávalók:
300 g száraz csicseriborsó éjszakára beáztatva
szükség szerint 1-2 ek csicseriborsó liszt
2 tk szárított menta
2 tk őrölt római kömény
2 tk őrölt koriander
1 tk chili őrölve (elmaradhat)
1 tk szódabikarbóna
1 citrom reszelt héja
2-3 gerezd zúzott fokhagyma
1/2 hagyma (közepes méretű) apró kockákra vágva
egy csokor friss korianderlevél apróra vágva
só, bors ízlés szerint
olaj a sütéshez

A tahini szószhoz:
1 ek tahini paszta
3 ek görög joghurt
1-2 ek citromlé
1 tk méz
1-2 ek langyos víz

Elkészítés:
A beáztatott és alaposan lecsöpögtetett csicseriborsót a sóval konyhai robotgépben zsemlemorzsa állagúra aprítjuk. Az olaj kivételével az összes alapanyagot hozzáadjuk és jól összedolgozzuk. Kóstoljuk meg, ha szükséges, utánízesítjük. Pinponglabda nagyságú golyókat formázunk belőlük. Ha túlságosan lágy a tészta, akkor tegyünk hozzá csicseriborsó lisztet, hogy jobban formázható legyen.

Az elkészült golyókat tálcára rakjuk, lefedjük folpackkal és legalább egy órára hűtőbe tesszük. Közben egyszerűen összekeverjük a tahini szósz alapanyagait. Összeüthetünk hozzá egy tabulé vagy egy fetás petrezselyemsalátát körenek. A szorgalmasak házilag süthetnek hozzá pitát is, akkor viszont annak a begyúrásával kezdjük az egész receptet. Most én ezt a lépést kihagytam, bolti pitát ettünk hozzá a töröknél vásárolt marinált töltött szőlőlevéllel.

Amint letelt az egy óra, egy lábasban olajat forrósítunk, lehetőleg annyit, hogy a golyók majd ússzanak a tetején. A forró olajba óvatosan egyenként beletesszük a falafeleket, és időnként megforgatva kb. 3-4 perc alatt pirosra sütjük. Papírtörlőre szedjük majd a sütőben melegen tartjuk, amíg a menü többi része is elkészül.

Mángoldos tészta fenyőmaggal

Egyik új kedvenc zöldségem a mángold. Az íze nagyon hasonlít a spenótéhoz. Külön jó, hogy a szezonja akkor kezdődik, amikor a spenóténak lassan vége van. Még nekem is sok tanulnivalóm van, hogy mi mindent lehet belőle készíteni. Eddig mindig csak a méregzöld leveit használtam fel ilyen-olyan módon, de nemrég olvastam, hogy a vastag szárait is hozzáadhatjuk a megszokott mángoldos ételeinkhez, akár a rebarbarához hasonlóan süteményt is tölthetünk vele vagy szörpöt főzhetünk belőle. Ez utóbbi két felhasználást még nem próbáltam, csak a hagyományosabb elkészítési módjait, mint például mángoldos kosárkát, pitét, gnocchit vagy a mostani mángoldos, fenyőmagos tésztát.

Hozzávalók (2 személyre):
1 mángold
250 g tetszés szerinti tészta
1 dl tejszín
3 dkg fenyőmag
4 gerezd fokhagyma
5 dkg frissen reszelt parmezán
1 ek olívaolaj
só, frissen őrölt bors ízlés szerint

Elkészítés:
A tésztának felteszek egy nagy lábasban vizet főni. Amikor forr, beledobom a tésztát és az előírásoknak megfelelően megfőzöm. Tésztatípustól függ. Én most masnitésztával dolgoztam, amit 10 percig főztem.

Amíg a tészta készül, egy száraz serpenyőben megpirítom a fenyőmagot, félreteszem. Ugyanebben a serpenyőben az öntethez felforrósítom az olívaolajat, hozzáadom a zúzott fokhagymát, a megmosott és csíkokra szeletelt mángoldot, gyorsan hozzáöntöm a tejszínt. Sózom, borsozom. Ha a mángold kissé összeesett, akkor jó. Hogy krémesebb legyen a szószunk, löttyintek még hozzá egy-két merőkanálnyit a tészta főzővizéből. Jól elkeverem, majd hozzáadom a lecsöpögtetett tésztát. Ezzel is elkeverem, majd előmelegített tányérokra kiadagolom. Megszórom a pirított fenyőmaggal, reszelek rá egy kevés (vagy inkább sok) parmezánt és előmelegített tányérokon tálalom.

Répás halwa

A mai desszert egy lelkes kísérletemnek az eredménye, amikor nekiálltam indiai menüt készíteni. Főételeket már többször készítettem, de indiai desszertet még soha. Gordon Ramsay "világkörüli szakácskönyvének" a receptjét használtam alapul. Ez azért lényeges, mert ő maga is említi, hogy az eredeti répás halwa sokszor inkább egy pudingszerű massza, így ez a golyószerű forma már az ő újragondolt receptje: az ízesítés autentikus, de az állag új.  Nekem ez azért volt szimpatikusabb, mert a mi kókuszgolyónkra emlékeztet.

Én az ő receptjét is átalakítottam kicsit, mert első kísérletre túl soknak találtam volna rögtön 2 kg répából nekiállni elkészíteni.  Nagyjából arányosan lecsökkentettem a többi hozzávalót, de a magvakkal és a fűszerekkel nem akartam spórolni, így lehet, az övénél kicsit intenzívebb lett az én répás édességem íze.

Hozzávalók (kb. 12 db-hoz)
350 g répa
150 ml sűrített tej
80 g cukor
25 g vaj
1 kk őrölt kardamom
25 g pisztácia (vagy dió)
25 g mandula
50 g kókuszreszelék

Elkészítés:
A répát megmosom, megpucolom, és durva reszelőn lereszelem. A sűrített tejjel és a cukorral felteszem főni, forrás után lejjebb állítom a gázt, és alacsony hőmérsékleten, időnként megkeverve puhára főzöm (amíg az összes folyadékot felveszi és a répa majdnem száraz). Ekkor hozzáadom a vajat és folyamatosan kavargatva picit megsütöm. Amikor elválik az edény falától, akkor leveszem a tűzről és hozzáadom a kardamomot és az előzőleg száraz serpenyőben megpirított, felaprított magokat. Jól elkeverem, és legalább egy órára hűvös helyre félreteszem. Ekkor nedves kézzel golyókat formálok belőle, meghempergetem kókuszreszelékben. Jól záródó dobozban a hűtőben akár egy hétig is eláll.

Fokhagymás zöldkagyló

A tengeri herkentyűk fogyasztására Japánban szoktam rá. Nehogy azt higgyétek, hogy ott mindig mindenki csak szusit eszik. Ezernyi más ételük van. Mivel minden oldalról közel a tenger, magától érőtetődik, hogy a választék halakból és tengeri herkentyűkből óriási. Egy egyszerű szupermarketben sokkal könnyebb például halat és tenger gyümölcseit venni, mint csirkemájat, ami viszont otthon mindennapi élelmiszer. Először csak néztünk, nem nagyon mertük megvenni az ismeretlen halféleségeket. Aztán kicsit próbálkoztunk, először lazaccal, majd "semleges" kinézetű halakkal. Viszont fogalmam sem volt, hogyan lehet ezeket elkészíteni. Így lett végül cipőtalpszerű az első vörös tonhal, amit ott készítettem. Még jó, hogy azóta megtanultam, hogy egyáltalán nem szabad agyonsütni.

Egy ryokanban, hagyományos japán szállóban vendégeskedve az esti vacsoránál például tarisznyarák lábakat szolgáltak fel. Szégyen, nem szégyen, muszáj volt megkérdezni a kiszolgáló nénit, hogy azt meg hogyan eszik. Biztos gondolta, hogy milyen furcsák ezek a külföldiek, de azért segítőkészen elmagyarázta és megmutatatta.

A kagylókkal is óvatosan ismerkedtem, de aztán már megkóstoltam az osztrigát. Először rántva, később meg nyersen is. Nagyon finom volt, bár azért bevallom, féltem, hogy na, akkor most jön a gyomorrontás. De szerencsére semmi bajom nem lett tőle.

Természetesen a szusit és a szasimit is előszeretettel ettem. Annyira megszerettem, hogy amikor lehetőségünk nyílt Japánba utazni azután, hogy onnan már elköltöztünk, első utunk mindig egy szusizóba vezetett. Aztán szó szerint annyit ettünk, amennyi belénk fért.

Bár folyami halakat itt is eszem, de a tengeri társaik nagyon hiányoznak. Nagy bánatom, hogy itt a szárazföld közepén egy álmos német kisvárosban nemigen van lehetőség friss halat venni. A piacon szokott lenni egy halárus hetente egyszer, de amikor szusira éhezve egyszer nála vettünk halat, valahogy kételkedtem a frissességében, és csak félve mertük megenni. Túléltük bárminemű betegség nélkül, de valahogy nem merek ott ilyesmit vásárolni. Maradnak a fagyasztott termékek. Nem ideális, de talán megbízhatóbb, mint az említett árus. Nemrég például egy nagy doboz zöldkagylót vettünk, aminek az egyik feléből a tengeri herkentyűs rizottó egyik alkotóeleme lett. A második felét pedig most ettünk meg vacsorára fokhagymás-olívás szósszal, baguette-tel kimártogatva. Előételnek is el tudom képzelni.

Hozzávalók (2 személyre):
1/2 kg zöldkagyló (fagyasztott is jó)
3 gerezd fokhagya
100 ml olívaolaj
1 evőkanál citromlé
1 kis csokor aprított petrezselyem
só, frissen őrölt bors ízlés szerint

Elkészítés:
A félbevágott kagylókat egymás mellé egy tepsibe helyezem. Lehet az aljára egy vastag sóréteget rakni, hogy ne billegjenek és a szaft ne boruljon ki belőlük. A szószhoz az olívaolajat elkeverem a zúzott fokhagymával, citromlével, aprított petrezselyemmel. Ízlés szerint sózom, borsozom. Ebből az öntetből mindegyik kagylóra teszek egy teáskanálnyit, majd 180 fokos sütőben 10 perc alatt készre sütöm. Ropogós kenyérrel tálalom.

Spanyol tortilla

A mai recept szintén egy kedves ismerőstől való búcsúhoz köthető, ami külföldön élve sajnos elég sokszor előfordul. Oxfordban egy spanyol ismerős hívott meg a költözése előtti utolsó bulira, amin persze sok spanyol barát jelent meg mindenféle saját készítésű finomsággal. Mivel ez már régen volt, nem is emlékezhetek az összes feltálalt ételre, de egy recept nagyon megmaradt bennem, az amit egész este eszegettem és nem tudtam abbahagyni. Meglepő módon ez a világ legegyszerűbb étele volt: a spanyol tortilla. Nem összetévesztendő a dél-amerikai palacsintaszerű tortillával. A spanyol változat inkább tortaszerű, mintha a rántottát kereszteznék a sült krumplival. Ha nem ügyelünk arra, hogy nagyon jó minőségű alapanyagokkal dolgozzunk, esetleg normál olajat használunk olívaolaj helyett, akkor tényleg mintha ezt a két ételt ennénk egybeöntve. Bevallom, volt már, hogy elkövettük ezt hibát, a végeredmény nem is lett túl jó. Azóta viszont tanultunk a hibánkból, és szabályosan elkészítve egy teljesen új dimenziójú étel kerül az asztalunkra.

Hozzávalók:
900 g sütni való krumpli
100 ml olívaolaj
1 nagy hagyma
6 tojás
só és frissen őrölt bors ízlés szerint

Elkészítés:
A krumplit meghámozzuk, megmossuk és hajszálvékony szeletekre vágjuk. A hagymát szintén. Az olívaolajat felforrósítjuk egy nagy serpenyőben, és a krumpi-hagyma keveréket közepes lángon megsütjük, időnként óvatosan megkeverjük. Még most nem kell ropogósra sütni, csak puhuljon meg a krumpli. Amint elkészült, jól lecsöpögtetve egy mély edénybe tesszük, kicsit hűlni hagyjuk, majd hozzákeverjük az enyhén felvert, sózott, borsozott tojásokat. Pár percig hagyjuk állni.

A serpenyőben a maradék olajat újra felforrósítjuk, most már erősebbre tekerjük a gázt, és a tojásos krumplit beleönjük, egyenletesen eloszlatjuk. Olyan 5-6 perc alatt megsül az alja, ekkor a spanyoloktól tanult ügyes trükkel - egy másik serpenyő vagy egy lapos tányér segítségével -megfordítjuk, visszacsúsztatjuk a serpenyőbe és a második oldalát is pirosra sütjük. A felesleges zsiradékot leitatjuk róla. Tortaszerűen tálaljuk. Ehetünk hozzá friss salátát, vagy tapasként sok apróságot, például olívabogyót. Könnyű ebéd vagy finom partifalat lehet.

Gesztenyés pohárkrém

Nagy kedvenceim a pohárkrémek. Ha csak ketten vagy hárman vagyunk itthon, nem állok neki klasszikus tepsis sütiket sütni, mert az kész hízókúra lenne. Viszont desszert az mindig kell, legalábbis minden vasárnap. Ha nincs, akkor megáll a világ. Ilyenkor rukkolok elő mindig egy pohárkrémmel. A mostani recept a féltett, otthonról hozott gesztenyepüré készlet egy darabjából készült. Hogy még tovább tartson, kicsit felturbóztam meggyel, babapiskótával, olvasztott csokival, így máris több pohárba lehetett adagolni, máris tovább tartott...nem sokkal, de az illúzió megvolt, mintha több gesztenyepürét ettünk volna.

Hozzávalók (4 személyre):

250 g gesztenyemassza

1 fél csomag babapiskóta

6 dkg dióbél

2 dl tejszín

5 dkg étcsoki

2-3 evőkanál tej

egy kis üveg rumos meggy befőtt

Elkészítés:

A gesztenyemasszát lereszelem. A diót száraz serpenyőben megpirítom, majd darabokra vágom. A babapiskótát kisebb darabokra töröm és 4 pohárba egyenlően elosztom. Gőz fölött megolvasztom a csokit, hozzákeverem a tejet, majd ezzel meglocsolom a babapiskótákat. Erre szórok egy réteg diót, majd ráhalmozok egy réteg gesztenyepürét, a rumos meggyet és végül a keményre vert tejszínhabot. A tetejét meggyel vagy reszelt csokival díszítem.

Dhal

Néhány éve rászoktunk, hogy húsvét előtt böjtölünk. 40 napig semmi húsfélét nem eszünk, egyedül a hal engedélyezett. Igazából nem is az a nehéz ebben, hogy ne együnk húst, hanem az, hogy akkor mit együnk helyette, hogy tervezzük meg a napi és heti menüt. Mert az igaz, hogy a mindennapokban sem eszünk minden nap húsételt, viszont sokszor előfordul, hogy ebédre húsmentes ételt eszünk, de reggelire vagy vacsorára egy májkrémet, vagy egy szelet felvágottat, esetleg finom házi kolbászt. Nem csak ezeket, de mivel máskor korlátlan a választható ételek tárháza, automatikusan eszünk mindent. Ilyenkor viszont az agyunkat át kell állítani teljesen más üzemmódra, ami nem is egyszerű. Mondanom sem kell, hogy a nemrégiben emlegetett vasárnapi ebédkor is hiába terveztem el, hogy a húslevesnek csak a tésztájából és a benne főtt zöldségekből fogok enni, automatikusan szedtem a húsból is a tányéromra. Még mielőtt beleettem és a vendégek látták volna, észrevettem a hibát, és gyorsan visszatettem a húst. De ez a példa is mutatja, hogy mennyire nehéz egy mindenevőnek hirtelen másképp étkeznie.

A menü összeállításánál is oda kell figyelni, hogy húsmentesen is változatos és ne unalmas ízeket tegyek az asztalra. Az általam mostanában felfedezett indiai konyha, az új fűszerek például segítenek feldobni a korábban már használt alapanyagokat is, de új alapanyagok kipróbálására is ösztönöz. Pár hete például rotit sütöttem töltött okrával, hozzá dhalt (indiai típusú fűszeres lencsefőzeléket) desszertnek pedig répás halwát.

Hozzávalók (4 személyre)
350 g sárga lencse
2 currylevél (ezt nem tudtam beszerezni, sajnos ki kellett hagynom)
2 nagy paradicsom kockára vágva
1 tk kurkuma
2 ek őrölt chili
1 tk tengeri só
30 g vaj
1-1 tk fekete mustármag és római kömény őrölve (eredetileg 1 tk panch phoran fűszerkeverék kell hozzá, de én ezt nem tudtam beszerezni, ezért használtam annak csak két komponensét)
2 zöld chili

Elkészítés:
A lencséket beáztatom, jól leöblítem, majd annyi vízzel felteszem főni, ami bőven ellepi. Hozzáadom a curryleveleket (ha van otthon), a felaprított paradicsomot, a kurkumát, chiliport és a sót. Amint felforrt, lejjebb veszem a hőmérsékletet, és addig főzöm, amíg a lencse megpuhult és az étel főzelékszerű állagot vesz fel.

A vajat felforrósítom, az őrölt chilit, mustármagot, curry leveleket beledobom, egy percig melegítem, amíg átveszi a fűszerek aromáját. Ekkor hozzáadom a hosszában félbevágott zöld chilipaprikát és pár percig még együtt sütöm.

Tálaláskor a lencsét tányérokba rendezem és a tetejét meglocsolom a fűszeres vajjal, ráhelyezek egy-egy zöld chilit. Rizzsel, naan kenyérrel vagy rotival tálalom.

Ötlet: Gordon Ramsay: World Kitchen

Később még több indiai recept. Áprilisban jön: Répás halwa

Szalonnás-mángoldos gnocchi

Ezt az ételt még a böjti időszak kezdete előtt készítettem, mert elkezdtem kiüríteni a hűtőből a hamarosan tiltottá váló élelmiszereket. Az otthonról kapott szalonna pedig csak illatozott benne, és ha tovább tárolnánk úgy, hogy enni nem is tudnánk belőle, óriási lenne a kísértés. Ezt pedig jobb megelőzni. Gyorsan főztem is egy szalonnás-mángoldos gnocchit belőle.

Hozzávalók (2 személyre):
1 mángold
15 dkg húsos szalonna
500 g kész gnocchi
6  koktélparadicsom
reszelt parmezán ízlés szerint
só, frissen őrölt bors ízlés szerint
egy kis csokor petrezselyemzöld a díszítéshez

Elkészítés:
Egy nagy lábasban felteszek vizet forrni, amint elforrt, beledobom a gnocchit és 2 perc alatt készre főzöm, majd lecsepegtetem.

Ezalatt egy serpenyőben az apró kockákra vágott szalonnát megpirítom, hozzáadom a csíkokra vágott mángoldot, sózom, borsozom. Amint a mángold spenótszerűen összeesett, hozzádobom a félbevágott koktélparadicsomokat és a főtt gnocchit, amit magas lángon pár perc alatt lepirítok. Mély tányérokra rendezem, reszelek rá parmezánt és megszórom aprított petrezselyemzölddel.

Csigatészta húslevesbe

A különböző nemzetek közötti étkezési szokások eltéréseiről sokszor esik szó itt a blogon. Ma nem a fűszerezés, hanem az ételek, étkezések időzése lesz a központi téma. Mi otthon rendes reggelit ettünk, az ebéd volt a legnagyobb étkezés, vacsorára meg valami hideget bekaptunk, lehetőleg még hat óra előtt. Ha ettől eltérek, akkor az esti tele has jó kis rémálmokkal örvendeztet meg. Hiába költöztünk külföldre, az otthonról hozott étkezési mintát még mindig folytatjuk. Viszont mi van akkor, ha a barátaink teljesen más kultúrkörből érkeztek. A többség ugyanis -legyen akár ázsiai vagy nyugat-európai- inkább a könnyebb ebédet és a nagyobb, minden esetben főtt vacsorát részesíti előnyben. Nagyon sok évig mi tartottuk magunkat, és amikor vendégeket hívtunk, akkor sokszor ebédre, és úgy gondoltuk, a többiek pláne értékelni fogják, ha nem is akármikor, hanem vasárnap tesszük ezt. Persze nekik fogalmuk sem volt róla, hogy Magyarországon a klasszikus vasárnapi ebéd egy komplett intézmény. Az évek során azt tapasztaltuk, hogy igazából nem tudnak mit kezdeni egy vasárnapi ebédmeghívással. 

Erre egy tipikus példa, amikor japán barátokat hívtunk meg Japánban otthonra. Ahogy megbeszéltük, pontosan ott is voltak 12 előtt. Megebédeltünk, jókat beszélgettünk, de az óra ketyegett, eltelt egy óra, két óra, három óra...és még este hétkor is ott ültek nálunk. Már minden témát megbeszéltünk, de ők még mindig semmi jelét nem adták a távozásnak. Nyilván nem szólunk rájuk. És mivel még ott voltak vacsoraidőben, valamit adni kellett nekik enni. A román barátok meséltek arról, hogy ellenkező esetben velük mi történt. A japán vendéglátó étkezés után hamarosan közölte velük, hogy akkor mindjárt itt a taxi. Szóval udvariasan ki lettek rúgva. Azért erre én még nem lennék képes a vendégekkel. Cserébe nem maradt idő kipihenni magunkat vasárnap este.

Angliában ennek ellenére még mindig tartottuk magunkat ahhoz, hogy ebédre hívjuk meg a vendégeket. Aztán Dánia óta úgy döntöttünk, alkalmazkodunk. A mindennapokban nem, de vendéglátáskor igen. Elkezdtük mi is vacsorára hívni a külföldi barátokat. Most viszont kivételt teszünk. Ismét egy baráti családtól kell búcsút vennünk, és úgy gondoltunk, először és utoljára megmutatjuk nekik, milyen is egy klasszikus vasárnapi ebéd. Ez böjt idején kicsit problematikus, mert húsleves, rántotthús...Nos, rántotthúst nem fognak kapni, 10 személyre ez kicsit macerás lenne. Amúgy sem vagyok nagy rántotthúsos. Helyette kapnak mást. Viszont a húslevest megfőzzük. A zöldségeket mi is meg tudjuk enni belőle, és a legfontosabb, hogy csigatészta lesz a levesbetét. Ez pedig nagy kincs. A külföldön élő magyarok tudják ezt csak igazán. 

Én is kaptam még tavaly egy nagyobb zacskóval, de már csak a fele volt meg. Gondolkoztam, mitévő legyek. Most vegyek még cérnametéltet is? De úgy hülyén néz ki. Aztán gondoltam egy nagyot és arra jutottam, miért ne csinálhatnám én magam. Szerencsére a legfontosabb kellékem, a csigapöndörítő megvan hozzá, még nagymamámtól örököltem. Gyerekkoromban többször pödörtünk csigát egy egy nagyobb családi ünnep előtt. Ekkorról azonban az maradt meg bennem, hogy nem érdemes egyedül hozzálátni, mert a tészta hamar megszárad. Mivel csak egy pöndörítőm van, még ha segítség akadna is hozzá, eszköz nem. Ezért nem készítettem korábban, mindig megvettem inkább egy magyarországi piacon a kész tésztát. Most viszont a szükség úgy hozta, hogy nekiálltam egyedül is. Szerencsére sikerült jól eltalálni az állagát, mert könnyen lehetett pödörni, és nem is száradt ki idő előtt. Mivel egy adag csigatészta volt, nem is kellett nagy mennyiséget gyártanom. Olyan egy óra alatt kész is lettem. A nagyon vékony kötőtűt nem találtam, ezért egy bambuszrúddal tekergettem, ami miatt a megszokottól kicsit vastagabb kis csigák sikerültek. Remélem, ez az ízeket nem fogja befolyásolni. A főpróba vasárnap lesz.

Hozzávalók (3-4 személyre)

100 g liszt

1 tojás

Elkészítés:

A tésztába beleütjük a tojást és elasztikus tésztát gyúrunk belőle. Ha szükséges, egy kis vizet is önthetünk hozzá. A 2/3-át letakarva félretesszük, hogy ne száradjon, a maradék harmadát vékonyra nyújtjuk, 1x1cm-es négyzeteket vágunk belőle, majd egy vékony pálcika és a csigapödrő segítségével gyors mozdulattal felpödörjük. A maradék tésztával is ugyanígy járunk el. Kb. 11-12 perc alatt a leszűrt húslevesben kifőzzük. Csak annyi levest főzzünk be, amennyit meg is eszünk, mert ha tészta van benne, a leves gyorsabban megromlik.

Ha nagy mennyiségben főzünk levest, akkor fejenkét egy marék tésztával + 1 marékkal a lábasba kalkuláljuk. Körülbelül úgy, mint az angolok a teafűvel: 1 teaspoon per per person + 1 for the pot.

A tésztából természetesen ezekkel az arányokkal nagyobb mennyiséget is lehet készíteni. Kiszáradás után nagyon sokáig eláll.

Pulyka-curry/ pulyka madras

Az hiszem, korábban már említettem, hogy régen képtelen voltam megenni a curryvel készült ételeket és amúgy is, az indiai ételeket mindig a curryvel azonosítottam. Azóta rájöttem, hogy Indiában sem készül minden étel ezzel a fűszerkeverékkel. A másik dolog pedig az, hogy a családom kedvéért hajlandó voltam esélyt adni a currynek, és - ha nem is túl gyakran - de azért most már itthon is készítek currys ételeket, most például egy pulyka-curryt.

Egy dolog azonban még most is zavar: amikor az európai ízekhez társul a curry íze. Mostanában divat lett Európában is mindenfélével fűszerezni, ami nagyon jó dolog, de van olyan, mikor anélkül párosítanak fűszereket alapanyagokkal, hogy azok mennének egymáshoz. Egy példa: a múlt hétvégén voltunk az egyik hollandiai IKEÁ-ban, ahol gondoltam, kipróbálom a céklás burgert. Maga a céklapogácsa teljesen rendben volt, finomnak találtam, de...jó vastagon bekenték curryszósszal, ami agyonnyomta az egész ízét. A római kömény, amit a céklában felfedezni véltem, teljesen illett hozzá, de kár volt elrontaniuk az összhatást a szósszal.

Ez a fajta étkezési kultúrák közötti baki persze oda-vissza működik, és nem állítom, hogy én sohasem tévedek. De azért ha valami nagyon extrém, mosolyogni szoktam rajta. Nemrég például egy japán barátunkat látogattuk meg Párizsban. Az első este mondtuk, hogy nem vagyunk nagyon éhesek, vegyünk csak sajtot és bort, az elég lesz vacsorára. Ő ragaszkodott hozzá, hogy süt azért lazacot is szójaszósszal. Hát legyen. Másnap reggel szintén félig japán, félig európai reggelit tálalt: felvágottat, sajtot, füstölt lazacot és baguette-et miso levessel. Én imádom a japános reggelit, a finom európai reggelit is, de a kettőt együtt lehetőleg ne keverjük már. Másnap már nem bíztam a véletlenre - kicsit önző szempontból is- felajánlottam, hogy reggel elugrom a pékségbe péksüteményért. Mivel egy egyedülálló barátról van szó, szívesen fogadta az ajánlatot. Viszont a megmaradt croissant-ját hozni akarta a japán raamen étterembe, hogy ő majd "francia módra" fogja enni a raament - kenyérrel - és majd nagyon néz a többi japán. Mondtam neki, hogy erre még a franciák is nagyon néznének, mert senki sem szokott croissant-t enni a leveshez náluk sem. A kenyér nem egyenlő a péksüteménnyel. Próbáltam neki elmagyarázni, és úgy tett, mint aki megértette, de azért ebben nem vagyok olyan biztos. Abban viszont igen, hogy én is követhetek el hasonló hibákat egzotikus ételek fogyasztásakor.  Például máris jogos a kritika, hogy miért petrezselyemzöldet használtam koriander helyett a végén az ételem ízesítésére. Hát igen, a friss koriandert nem kedvelem annyira.

Hozzávalók (4 személyre)
400 g pulykamell
1 nagyobb hagyma apróra vágva
2 cm-es darabka friss gyömbér reszelve
3 gerezd fokhagyma
2-3 db friss chilipaprika a magja nélkül, apróra vágva
2 tk őrölt római kömény
1 tk őrölt koriander
1 tk kurkuma
1 tk garam masala
2-3 tk erős chili őrölve
6-8 curry levél (ez elmaradhat, ha problémás lenne beszerezni)
3-4 db paradicsom kockákra vágva
3 ek olaj
só és frissen őrölt bors ízlés szerint
petrezselyemzöld (vagy friss koriander) a díszítéshez

Elkészítés:
A pulykamellet vágjuk falatnyi kockákra. Egy mély serpenyőben melegítsük fel az olajat, dinszteljük meg benne a hagymát. Adjuk hozzá a gyömbért, a zúzott fokhagymát, a chilit és 2-3 percig folyamatosan kavargatva érleljük az ízeket, majd adjuk hozzá a többi fűszert: a római köményt, koriandert, kurkumát, chili port és a curry levelet még egy percre. Adjuk hozzá a pulykahúst, sózzuk, borsozzuk. 2-3 percig minden oldalán erős tűzön megpirítjuk, majd hozzáadjuk a felaprított paradicsomot. Forrás után lecsökkentjük a hőmérsékletet és fedő alatt kb. 30 percig főzzük. Ha túl sűrű lenne, egy kis vizet öntsünk alá.

Végül a garam masalát adjuk hozzá és fedő nélkül további 10 percig főzzük. Aprított petrezselyemzölddel megszórjuk a tetejét. Basmati rizzsel vagy naan kenyérrel tálaljuk.

Kötöttgaluska leves

Kis késéssel, de az interneten keresztül itt is követtük a Konyhafőnök Junior adásait. Csak ámultunk-bámultunk, hogy ezek a pici gyerekek milyen kreatívak és ügyesek voltak a konyhában. Meglepő volt számomra, hogy kapásból olyan alapanyagokat ismertek és használtak, mint a vörös lencse, vagy amikor rizottó készítésére került sor, akkor mindenki tudta hogy készül...biztos volt egy kis segítség is, amit mi nézők nem láthattunk, de akkor is le a kalappal a gyerekek teljesítménye előtt.

Az egyik adásban valamelyik zsűritag kedvenceként a kötöttgaluska levest kellett elkészíteniük, amiről beugrott, hogy anyukám készítette nekünk nagyon ritkán régen, és én már ezer éve nem ettem. Gyorsan neki is álltam megfőzni.  A neten többféle verzió létezik, például olyan, ami paprikás alapú, inkább a lebbencsleveshez hasonló ízvilágú. Többen hagymás-paprikás tölteléket raknak a tészták közepébe.  Mi húsleves alappal készítettük őrölt fűszerpaprika nélkül, és a tészta belsejébe csupán egy darabka sült szalonnát tettünk. Most ezt a receptet adom közre.

Hozzávalók (4 személyre):

1 l húsleves/alaplé

4-5 db nagyobb krumpli

1 répa

1 petrezselyemgyökér, és a zöldje a díszítéshez a végén

1 egész fűszerpaprika

1 evőkanál házi ételízesítő (darált friss leveszöldségek sóban eltéve)

1 kisebb hagyma egészben, héjastól

100 g liszt

1 tojás

10 dkg szalonna

só, bors ízlés szerint

Elkészítés:

Először a tészta töltelékhez a szalonnát apró falatnyi darabokra vágom, a zsírját kisütöm, majd abból kivéve félreteszem. A zsírt majd máskor felhasználhatom, csak egy icipici maradjon a lábas aljánpici.

A tésztához a lisztet a tojással ruganyosra összegyúrom, nagyon vékonyra, levestészta vékonyságúra kinyújtom, majd kb. 2x5 cm-es téglalapokat vágok belőle. Mindegyik közepébe teszek egy darabkát a jól kisült szalonnából. Először henger alakban feltekerem, majd egy görcsöt kötök rá.

A leveshez a répát és petrezselymet karikára vágom, a szalonna kiolvasztására használt lábasban az alján lévő kevés zsiradékon picit megforgatom, majd felöntöm az alaplével. Hozzáadom a kockákra vágott krumplit, az egész fűszerpaprikát és az ételízesítőt. Ha felforrt, lecsendesítem, majd amikor a zöldségek majdnem megpuhultak, hozzáadom a már megformázott tésztákat. Kb. 5 perc alatt ezek is megfőnek. Ha kell, utánsózom, borsozom a levest.

Tálaláskor megszórom petrezselyemzölddel.

Tésztadió

Kisebb koromban nem nagyon rajongtam a fánkért, mert sokszor úgy éreztem, hogy túl zsíros. Farsangkor vagy azon kívül bármikor is volt viszont néhány zsírban, olajban kisült tésztaféle, amin ezt nem éreztem, és mindig is nagyon örültem, amikor csőröge, talkedli - amit a nagymamám egyszerűen egérkének nevezett - vagy tésztadió került az asztalra. Azt még azóta sem sikerült megfejtenem, honnan is eredhet ez a név, mert külsőre inkább egy virágra hasonlít. Lehet, hogy az íze emlékeztette a dióra a kedves névadót...

Elővettem a régi receptet, és be kell vallanom, hogy gondban voltam, amikor olyasmiket olvastam benne, hogy három összmarék liszt, meg fél marék cukor. Még szerencse, hogy egy barátnőmék is sűrűn készítettek tésztadiót, és az ő receptjük kicsit pontosabban írta le a mennyiségeket. Arra a következtetésre jutottam, hogy a három összmarék 1 kiló lisztnek felel meg, a fél marék cukor pedig 5 dkg lehet. Így elkészítve tényleg olyan ízeket sikerült az asztalra varázsolni, amik a gyerekkoromat idézték.

Hozzávalók:

1 kg liszt
5 dkg cukor

1 kk szódabikarbóna

5 tojás

1 csipet só

1 diónyi zsír (vagy margarin)

1 ek tejföl

Olaj a kisütéshez

Elkészítés:

A lisztben elkeverjük a szódabikarbónát, a sót, és belemorzsoljuk a zsiradékot. Hozzáadjuk a tojást, a cukrot, a tejfölt, és közepes keménységű tésztát gyúrunk belőle. Ne ragadjon a kezünkhöz. Ha szükséges, még adjunk hozzá lisztet. Amikor megvan az ideális tészta, akkor ujjnyi vastagságú hosszú rudakat sodrunk belőle, amiből 5 cm-es darabokat vágunk. Most jön a trükkös része, amitől a virág alakot elnyeri. A kis rudakat hosszában az egyik végén a közepénél egy picit túlhaladva bevágjuk, majd 90 fokban elfordítjuk a hengert, és a másik oldalán is bevágjuk hosszában a közepénél egy kicsit hosszabban. Megfogjuk az első végét, és az egyik szárát fölfelé hajtuk, a másik végénél a másik szárát lefelé hajtuk úgy, hogy egy lyukas kereszt alakot kapjunk.  Forró olajban kisütjük, porcukorral, esetleg lekvárral tálaljuk.

1. hosszanti vágás a feléig

2. vágás 90 fokkal elfordítva a felén túl

3. kihajtogatás a végein kezdve

Crumpet

Amikor Angliából jön hozzánk valaki látogatóba és megkérdezik, mit hozzanak, az angol tea mellett a másik nosztalgikus termék, amit kérünk tőlük, a crumpet. Nem is tudom, mihez lehetne hasonlítani. Talán az amerikai palacsintához, mert vastag és kicsit hasonló méretű, bár az állaga ennek szivacsos, az íze semleges. Lehet lekvárral is enni vagy egyszerűen csak jól megpirítani és vajjal, teával fogyasztani.

Nagy bánatomra, most turisztikailag nem túl érdekes helyen lakunk, ritkán jönnek angliai látogatók, ezért fogtam magam, és nekiálltam én crumpetet sütni. Nem mondom, hogy szép lett volna a végeredmény, de ízre olyan, amit Angliában megszoktunk, ezért gondoltam, felrakom a blogra a nem Angliában élő angolmániások kedvéért.

Hozzávalók (kb. 20 db-hoz):
300 g liszt
3 g friss élesztő (vagy 2*7 g-os szárított)
1 tk cukor
350 ml langyos tej
150-200 ml langyos víz
1/2 tk szódabikarbóna
1 tk só
napraforgóolaj a sütéshez

Elkészítés:
A langyos tejhez hozzáadjuk a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt és felfuttatjuk. A lisztet egy nagy keverőtálba tesszük, beleöntjük a felfuttatott élesztőt és géppel jó erősen összedolgozzuk (ettől lesznek benne majd a crumptre jellemző buborékok). Fedjük le és legalább 20 percre tegyük meleg helyre.

Keverjük a szódabikarbónát és a sót a tésztánkhoz, majd fokozatosan a langyos víz 3/4-ét. Sűrű tejszín állagot kell kapnunk. Ha ha túl sűrű lenne, csak akkor adjuk hozzá a víz maradék 1/4-ét. Takarjuk le újabb 20 percre.

Egy dupafenekű serpenyőben melegítsünk olajat, majd kezjdük el a sütést. Ha van sütőkarikánk, akkor azzal, hogy szabályos kör alakot kapjunk. Nekem ilyen eszközöm nincs, ezért csak simán, palacsintaszerűen sütöttem. 4-5 perc után, amikor már megjelennek az első buborékok a felszínen, fordítsuk meg, és amikor a másik oldala enyhén barna lesz, akkor kész. Lekvárral, vajjal fogyasszuk.

Ha túl sok egyszerre, fagyasztóban jól eláll. Ekkor fogyasztás előtt pirítóssütőben pirítsuk meg mindkét oldalát.